Gyorsított eljárással engedélyeztetik a mutációk elleni oltásokat az EU-ban

Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban, mondta az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa egy vasárnapi lapinterjúban.

Sztella Kiriakídisz az Augsburger Allgemeine című német lapnak elmondta: a brüsszeli bizottság úgy döntött, hogy nem kell az engedélyeztetési eljárás valamennyi szakaszát lefolytatni a már forgalmazott vakcinák továbbfejlesztett változatainál. Az új megoldás révén a biztonsági követelmények nem változnak, mégis gyorsabban lehet majd a mutációk elleni védekezésre szolgáló oltóanyaghoz jutni.

A vakcinák mellett a SARS-CoV-2 okozta betegséget (Covid-19) gyógyító szerek engedélyezési eljárását is felgyorsítják, mondta az egészségügyi biztos. Még nem lehet tudni pontosan, hogy mikorra lesz elegendő ilyen gyógyszer az EU-ban, de Brüsszel kiemelten kezeli az ügyet, tette hozzá Sztella Kiriakídisz.

Elmondta, hogy az eddig engedélyezett három oltóanyagból az első negyedév végéig 100 millió adag áll a tagországok rendelkezésére, a második negyedév végéig 300 millió adag, szeptember végéig pedig már 700 millió adag oltást lehet beadni. Így a teljes EU-s lakosság több mint 70 százalékának lehet biztosítani a védettséget. Az oltóanyag-mennyiség tovább növekedhet, ha bevezetik a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó amerikai Johnson and Johnson-csoport vakcináját is.

Tíz hónappal ezelőtt nem hitte senki, hogy ennyire gyorsan sikerül biztonságos és hatékony oltóanyagokat kifejleszteni, ezért nem lehet azt mondani, hogy a vakcinabeszerzést a tagországok képviseletében intéző Európai Bizottság "csakis hibákat követett el", mondta a máltai kereszténydemokrata politikus az Augsburger Allgemeine hírportálján közölt interjúban. "Az EU nélkül nem jutottak volna vakcinához mind a 27 tagország polgárai a hazájuk nagyságától és gazdasági erejétől függetlenül", tette hozzá Sztella Kiriakídisz hangsúlyozva, hogy "az európai oltási stratégia sikeres".

Lukács Lászlóné lakót oltják be a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája második adagjával az időseket gondozó Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Ózdi Otthonában 2021. február 13-án (MTI/Vajda János)
Lukács Lászlóné lakót oltják be a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája második adagjával az időseket gondozó Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Ózdi Otthonában 2021. február 13-án (MTI/Vajda János)

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...