hirdetés

Erődemonstrációra készül az orvosi kamara

A kudarcba fulladt bértárgyalások után demonstrációra hívná az orvosokat a Magyar Orvosi Kamara vezetése, írja a Magyar Hang.

Körlevélben szondázza az orvostársadalom demonstrációra való hajlandóságát a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetése azok után, hogy egyértelművé vált: a szakmai érdekképviselet hiába tárgyalt a kormányzattal, a tavalyi év után idén sem lesz béremelés. (Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter ismerte el a május 31-i kormányinfón.) A MOK elnöksége a kamarai tagoknak tegnap megküldött felhívás szerint most arra kíváncsi, az orvosok részt vennének-e valamilyen erődemonstráción, hogy ezzel harcolják ki a fizetések – korábban egyébként beígért – emelését.

A kamara négy kérdést tesz fel az orvosoknak, amelyekről online szavazhatnak. Ezek a következők:
– Nyomásgyakorlás eszközeként felmondom önként vállalt túlmunka végzését, csak a kötelező munkaidőmben vagyok hajlandó dolgozni.
– Demonstratív nagygyűlésen személyesen vennék részt, ahol a meghívott döntéshozóktól várunk határozott válaszokat, mit kíván tenni a Kormány az orvosok helyzetének gyors, érdemi javításáért.
– Bár a célokkal egyetértek, azokért tevékenyen akciózni nem tudok/nem kívánok.
– Nem értek egyet azzal, hogy tárgyaláson kívül bármely egyéb eszközhöz nyúljon az orvoskar.

A MOK az erődemonstrációval követelné a tárgyalásokon egyeztetett bértábla haladéktalan bevezetését mind a kórházi, mind a járóbeteg-, mind pedig az alapellátásban. Egyben kinyilvánítják azon észrevételüket is, hogy a paraszolvencia megszűnéséhez tisztességes, értékálló bérekre van szükség. Követelik továbbá, hogy a nyugdíjas korú orvosok méltatlan, diszkriminatív helyzetét szüntessék meg.

Az Éger István elnök vezette orvosi kamara lépése nemcsak azért figyelemreméltó, mert – úgy tűnik – valóban nem maradt más eszköz a béremelés kiharcolására, mint a nyomásgyakorlás. Égerék mostani szemléletváltását minden valószínűség szerint előmozdította, hogy a MOK-on belül kampányidőszak van: zajlik a küldöttek választása, ősszel pedig az elnökségről voksolnak. A kudarcba fulladt bértárgyalások azonban a lehető legrosszabbkor jöttek a jelenlegi vezetésnek, amely eddig a kedélyek lehűtésére törekedett. Annál is inkább, mert az Újratervezés (ÚT) többek között épp a gyenge érdekképviseletet rója fel a kamara vezetésének.

A teljes cikk a Magyar Hang honlapján

(forrás: Magyar Hang)

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...