hirdetés
2025. december. 05., péntek - Vilma.
hirdetés

Ennyit keres a MOK elnöke

Éger István kamarai elnök fizetése egymillió-nyolcvanezer forint havonta, derül ki a MOK honlapjára feltöltött közzétételi listából.

Kiegészítették az elnök, az alelnök és a főtitkár javadalmazásával a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján március óta nyilvános általános közzétételi listát. Így ebből kiderül, hogy Éger István, a MOK elnöke havonta 1.080.000 forint fizetést és 29.333 forint cafetériát kap. A főállásban alkalmazott alelnököknek a 265.000 forintos fizetése mellett 14.666 forintos cafetériát fizetnek ki, és ugyanennyit dr. Nagy Ferenc főtitkárnak, akinek 212.000 forint a havi juttatása.

Emlékezetes, hogy Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő néhány héttel korábban levelet írt a MOK elnökének, amelyben a kamara vagyongazdálkodásáról tett fel kérdéseket: elsősorban a kamarai tisztségviselők javadalmazása és a MOK tulajdonában lévő cégek pénzügyei érdekelték. Az orvos azért is érdeklődött írásban a MOK-elnöknél, mert Éger javadalmazása nincs feltüntetve a kamara honlapján. Az adatok kiadásáért 88 ezer forintot kért a MOK.

Valószínűleg ennek nyomán egészítették ki most a közzétételi listát a szervezet honlapján, amely bár már korábban is elérhető volt ott, ám Kunetz Zsombor lapunknak azt mondta, a javadalmazásról szóló adatokat eddig nem tartalmazta. Kunetz szerint egyébként most már csak az a kérdés, a havi illetmény mellett kapnak-e, és mennyi jutalmat a tisztségviselők, illetve még milyen más címen vesznek fel egyéb juttatásokat. Jelezte azt is, hogy a kamara vagyongazdálkodásával kapcsolatos kérdéseire semmiféle válsz nem érkezett.

Kunetz ellen egyébként nem sokkal azután, hogy firtatni kezdte a MOK gazdasági ügyeit, etikai vizsgálatot kezdeményezett a kamara elnöksége.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...