hirdetés

Elsőbbség a szűréseknek

A kormány népegészségügyi prioritásként jelölte meg a rosszindulatú daganatos betegségek okozta halálozás csökkentését, jelentette ki Rétvári Bence.

Prioritás a daganatos betegségek miatti halálozás csökkentése, az ennek érdekében elindított szűrések hasznosnak bizonyultak – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának válaszából, amit a jobbikos Sneider Tamás írásbeli kérdésére adott.

Rétvári Bence jelezte: az emlőszűrési programmal csaknem kilencezer rosszindulatú daganatot fedeztek fel. Az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában az államtitkár kiemelte, hogy hasonlóan hasznosnak bizonyult a népegészségügyi célú méhnyakszűrés, amelynek szervezésébe és végzésébe a védőnőket is bevonták. Többéves vizsgálatsorozat nyomán, európai uniós forrásra alapozva idén országos, célzott vastagbél-szűrőprogram indul, amely nagyságrendje, forrásigénye, társadalmi hatása okán is az egészségügy egyik jelentős fejlesztése. A szűrést háziorvosokon keresztül szervezik.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a kormány kötelezően felajánlandó, térítésmentes oltásként 2014 szeptemberétől – a 12. életévüket betöltött és az általános iskola 7. évfolyamát végző lánygyermekek részére iskolai kampányoltás keretében – bevezette a humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltást. A hazai számadatok kimagasló eredményt mutatnak, az átoltottság 80 százalékos.

Figyelemre méltó, hogy a csecsemők és kiskorúak átoltottsága tekintetében is első helyen áll Magyarország, gyakorlatilag minden magyar gyermek megkapja a szükséges védőoltásokat hazánkban. A magyar védőoltási rendszer fejlettségét a legfrissebb, idei Európai Egészségügyi Fogyasztói Index adatai is alátámasztják.

2013-tól 61 egészségfejlesztési iroda jött létre, melyek célja a szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedések megelőzésének támogatása, az egészséget meghatározó életmód javítása és a lakosság egészségtudatosságának növelése, mozgósítás szűrővizsgálatokra.

A "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" programban tíz digitális mammográffal felszerelt szűrőbuszt alakítanak ki, és tíz egészségfejlesztési szűrőbuszt is elindítanak. Ezek a méhnyakszűrés, a szájüregi szűrés, a melanoma kockázatát csökkentő tanácsadás és szűrés mellett a testtömegindex-mérés (BMI), a dohányzásról leszokás támogatása, a diabetes- és életmód-tanácsadás, valamint a reprodukciós egészséget, a felelősségteljes szexuális magatartást, a várandósságot támogató prevenciós tájékoztatás "helybe vitelét" célozzák.

Beszámolt a célzott vastag- és végbélszűrés országos kiterjesztéséhez kapcsolódó kiegészítő programról is: a 2014-2020-as időszakban megvalósítandó európai uniós projekt keretében a háziorvosok több mint fele jelentkezett önként a szűrővizsgálat végzésére. A többi háziorvosok pácienseit közvetlenül keresik meg, amihez a költségvetési forrás biztosított. A parlamenti államtitkár jelezte: a vastagbélszűrés országos kiterjesztését nagy kommunikációs kampány is támogatja.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...