Az elismerés táplálja a tudományt

Első alkalommal adták át a Richter Érdemérem Díjakat

A magyar modern gyógyszeripar megteremtőjeként is számontartott Richter Gedeon születésének 150. évfordulója alkalmából idén hirdették meg először a Richter Érdemérem díjat. A Magyar Orvosi Kamara szakmai támogatásával életre keltett elismerésre három kategóriában is várták azon háziorvosok pályázatait, akik a mindennapi munkájuk mellett időt és energiát nem sajnálva dolgoznak azon, hogy növeljék az egészségügyi ellátás színvonalát, ezáltal minél jobban szolgálják a társadalom érdekeit. A hiánypótló kezdeményezést nagy érdeklődés övezte, és számos kiemelkedő pályamű született. A zsűri által kiválasztott három díjazott 2022. október 21-én ünnepélyes díjátadó keretében vehette át a Richter Érdemérem elismerést.

A Richter Gedeon Nyrt. felelős vállalatként több mint 120 éve nagy hangsúlyt fektet a magyar egészségügy támogatására. A háziorvosokra az elmúlt években nagy teher és egyben hatalmas felelősség is hárult, ezért is tartotta különösen fontosnak a magyar gyógyszergyártó vállalat, hogy külön elismerésben részesítse azokat a szakembereket, akik innovatív ötleteikkel, prevenciót támogató kezdeményezéseikkel és hatékony betegkommunikációjukkal nap mint nap tettek és tesznek ma is a lakosok egészségmegőrzése érdekében.

„Ahogyan a díj jelmondata is szól: Honos alit artes, azaz az elismerés táplálja a tudományt. Számunkra ez azt jelenti, hogy e díj létrehozásával, megidézve az alapító szellemiségét, elismerhetjük a hazai orvostársadalom legkiválóbb szakembereit, a gyógyítás iránti elkötelezettségüket” – mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke.

„A Richter Érdemérem díj létrehozása nemcsak méltó emléket állít a magyar gyógyszerészet megalapítójának, de egyben egy új kezdetet is jelent a modern hazai egészségügy kialakításához vezető közös utunkon” – nyilatkozta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

A díjazottak és a zsűri
A díjazottak és a zsűri

A Dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója; Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke; Dr. Mangó Gabriella háziorvos; Dr. Szabó János, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvosi Tagozatának elnöke és Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója alkotta zsűri kiemelte, hogy számos nívós pályázati anyag érkezett, és a döntést hosszas egyeztetést követően tudták meghozni.

Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosa a Gyenesdiáson praktizáló Dr. Vajda Gábor lett, aki egyedi, általa adaptív kommunikációs módszernek nevezett gyakorlatával érdemelte ki a kitüntetést.

Dr. Vajda Gábor
Dr. Vajda Gábor

Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató háziorvosának címét a Tiszadobon praktizáló Dr. Szerényi Nikoletta nyerte el, aki egy hátrányos, megyehatár szélén elhelyezkedő, alig 3000 lakosú településen fejtette ki megelőző munkásságát.

Dr. Szerényi Nikoletta
Dr. Szerényi Nikoletta

Az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvosaként pedig a Tiszaszigeten praktizáló Dr. Mohos Andrást ismerte el a szakmai grémium, aki a gyógyítás, oktatás, kutatás hármas megfelelő egyensúlyát célzó gyakorlatával vívta ki az elismerést.

Dr. Mohos András
Dr. Mohos András

„Bízom benne, hogy a kiváló pályázatokból kiválasztott három díjazott által bemutatott jó gyakorlatok minél szélesebb körben ismertté válnak a hazai orvostársadalom számára, és minél több háziorvos munkáját segíthetik a jövőben” – tette hozzá Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A díjazottak a Richter Érdemérem elismerés mellett kategóriánkként nettó 2 millió forint értékű támogatást kapnak, amely a nyertes pályázó döntése alapján a praxisuk számára hasznosítható eszközbeszerzést, illetve a szakmai tevékenységüket támogató hazai vagy külföldi konferencián, tanulmányúton való részvételt tesz lehetővé.

„A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre megvalósítjuk az eredetileg középtávra szánt terveinket, és – a háziorvosi kategória megtartása mellett – létrehozzuk a Richter Érdemérem díjat az egészségügyi intézményekben hivatásukat gyakorló szakorvosok, és a magyar egészségügy legalább ennyire elengedhetetlen szegmensét, szerves részét képező gyógyszerészek számára is”közölte Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

A Richter Érdemérem díjazott pályázatai https://www.richtererdemerem.hu/index.php/dijazottak weboldalon érhetők el.

(forrás: Richter Gedeon Nyrt.)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...