Előremutató laborérték

Nemcsak a tüdőfunkció romlása, hanem a fibrinogénszint is jelzi a COPD közelgő exacerbációját. A betegségre jellemző fokozott vérrögképződési hajlamot eddig a trombocitaszám emelkedésének tulajdonították.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) exacerbációjára hajlamos betegek felkutatásának nagy a jelentősége: célzott terápiával az epizódok megelőzhetők. A kiújulás kockázati tényezőinek a meghatározásával foglalkozó számos vizsgálat többségének résztvevői heveny exacerbáció miatt felvett, kórházban kezelt betegek voltak – így kevés az arra vonatkozó adat, hogy a területi ellátásban gyógyított betegeknél mi tartozik a prediktív tényezők körébe.
  Holland kutatók egy COPD-s betegek közreműködésével végzett korábbi vizsgálat, a COSMIC 40–75 éves betegei közül azokat vonták be elemzésükbe, akiknél az előző év során legalább két exacerbáció fordult elő (Chest 2008; 133;350–357). Kizárási kritérium volt, ha az illetőnek az előző három hónap során súlyosbodtak a tünetei, szisztémás szteroidot kapott, antibiotikumot szedett vagy kórházban ápolták légúti fertőzés miatt. A tüdőfunkciók meghatározása mellett a szisztémás gyulladás laboratóriumi paramétereit is meghatározták a vizsgálat kezdetén, mert korábban megfigyelték, hogy akut exacerbáció esetén egyes akutfázis-fehérjék szintje hirtelen megemelkedik.
  A vizsgálat során 277 betegévnyi adat gyűlt össze, 31 betegnél lépett fel egy vagy több súlyos, 197-nél pedig közepesen súlyos exacerbáció (összesen 37, illetve 374 esetben), míg 128 résztvevő állapota stabil maradt.
  Az elemzésből kiderült, hogy az epizódok tekintetében prediktív tényező a FEV1-érték és a korábbi exacerbációk száma, valamint súlyos esetekben a tüdőfunkciót jellemző, a tüdőszövet diffúziós kapacitására utaló változó (DLCO). Ezek lényegében megegyeznek a kórházban kezelt betegeknél kimutatott tényezőkkel. Új eredmény viszont az, hogy a fibrinogénszint és az exacerbációk között is van kapcsolat: 1 g/l-es emelkedés esetén 20 százalékkal nő a valószínűsége annak, hogy egy éven belül közepes vagy súlyos exacerbáció jelentkezik a COPD-s betegeknél.
  A fibrinogénszint és a COPD exacerbációja közötti kapcsolat beleillik abba a jelenségbe, hogy COPD esetén fokozott a vérrögképződési hajlam (ezt eddig a trombocitaszám emelkedésének tulajdonították). Másrészt a fibrinogén gyulladásos markernek is tekinthető, ezért szintjének emelkedése egyben fokozott szisztémás gyulladásra utalhat (ennek ellenére a betegeknél a többi vizsgált akutfázis-fehérje szintje nem bizonyult prediktív tényezőnek).
  A magasabb fibrinogénszint új terápiás lehetőségekre is rámutathat COPD-ben. Igaz, szintjének közvetlen csökkentésére jelenleg nincs forgalomban gyógyszer, azonban szisztémás gyulladás gátlásakor a fibrinogén koncentrációja is mérséklődik, ami hasznos lehet az exacerbáció megelőzésében.