hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.

Előjegyzés: az év végére komoly változás jön a szakrendelőkben

Az Országos Kórházi Főigazgatóság által koordinált fejlesztésről Tóth Tibor orvosszakmai projektvezetőt kérdezte az InfoRádió.

A páciensek egyik legnagyobb problémája, hogy hogyan és mikor tudnak a háziorvostól a szakrendelésre eljutni, míg az intézményekben az okoz nehézségeket, hogy egyszerre sokan érkeznek, nem megfelelő adminisztrációval, ami feleslegesen terheli a rendszert – magyarázta Tóth Norbert. Az orvosszakmai projektvezető szerint az új járóbeteg-irányítási rendszer (és az EgészségAblak alkalmazás) az előjegyzésben bizonyosan képes lesz javítani a feltételeken. Mint mondta, az eddigi orvos–beteg egyeztetéseken túl kell lépni az ügyfélszolgálatok, akár az Ügyfélkapu mintájára az egészségügyben is, hogy a páciens tisztában legyen azzal, hogy mikor és hová kell érkeznie.

"Az informatikai háttérrel rendelkező előjegyzés – intézményi és beteg oldalról egyaránt – fontos része a rendszernek, mert csak ezáltal lehet tervezni, szervezni az erőforrásokat, rendelési időket és a humán erőforrást, a betegek számát" – magyarázta Tóth Norbert, aki szerint egyaránt kellemetlen, ha egy 30 beteggel számoló rendelési időben 70-en vagy akár csak öten érkeznek.

Miután évi 50-60 millió orvos–beteg-találkozásról van szó, a rendszer nem egyik pillanatról a másikra fog működni – hívta fel a figyelmet az orvosszakmai projektvezető. A betegút szervezéséhez szükséges alapelemek már rendelkezésre állnak, és jelenleg is harminc intézményben tesztelik, majd következő lépésként további hatvan intézményben is bevezetik az ősz folyamán. Tóth Norbert szerint az év végére mind a betegek, mind az intézmények oldalán komoly változásnak kell megvalósulnia.

További részletek, hanganyag

(forrás: InfoRádió)

Könyveink