2024. december. 21., szombat - Tamás.

Egységes járóbeteg-irányítási rendszert tesztelnek országszerte

Országszerte harminc intézményben kezdték meg az új elektronikus járóbeteg-irányítási rendszer tesztelését, jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence a tesztelés egyik helyszínén, az Országos Mozgásszervi Intézet XII. kerületi székhelyén közölte, a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszer célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben. A következő hónapokban a rendszert szeretnék integrálni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjába, az Egészségablakba is, hogy mobiltelefonon is nyomon lehessen követni, milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra, mondta az államtitkár.

Rétvári kiemelte, jelenleg a járóbeteg-rendelőkben évente 50 millió páciens fordul meg, akiket leginkább a várakozási idő aggaszt, ezért fontos, hogy átláthatóbbá és gyorsabbá váljon a rendszer. Az államtitkár elmondta: egy már jól működő, Debrecenben az elmúlt másfél évtizedben kidolgozott modellt ültetnek át országos szintre.

Tóth Tibor, a projekt szakmai vezetője arról beszélt, hogy a fejlesztés kétirányú: egyrészt a betegek könnyebben, gyorsabban férhetnek hozzá a vizsgálatokhoz, másrészt az intézmények számára korszerű technikai eszközök és eljárásrend áll majd rendelkezésre, amellyel a betegek fogadása egységesen magas színvonalú lesz az ország minden részén. Az új rendszerben a szakrendelőbe érkező beteg egy érintőképernyős oszlopon a taj-száma megadásával tud bejelentkezi, majd kap egy sorszámot, amellyel a rendelő előtti kijelzőn szólítják majd a vizsgálatra.

 

MTI/Hegedüs Róbert
MTI/Hegedüs Róbert

(forrás: MTI)