Élet, vonalak-folytatás

lág másik végére való utazásból pedig kényszerű gyászszertartás lesz. A múlt temetetlen hordalékával, egy holt szerelem élő, tárgyi bizonyítékaival kell okosan és egyenként leszámolni: a benne megfogalmazott, örökre beteljesületlen vágyakat hófehér, vágy nélküli papírrá változtatni. Csodás hóhérmunka ez: múlttá változtatni a még-jelent. Mert a vágyaktól, ismeri fel a szerző, a legnehezebb megszabadulni. Nemcsak az az öröklét nincs, amelyet ezek a szerelmi üzenetek kínáltak fel vagy kértek a másiktól, de a pillanat sincs. És az a Másik sincs persze. Csak a nehéz munka van: végső nyugalmat találni egy szerelmi játék felborzolt vágyainak. Becsempészni egy cetlit egy bronzoroszlán szájába vagy elásni, mint a legfájdalmasabb beteljesületlen üzenetet, a „Gyereket akarok tőled” feliratot.
Hiszen az a gyerek végül is nem születik meg.
Egy másik viszont igen.
Egy harmadik, egy ikerpár szintén nem.
Mert az elbeszélő hiába tanulmányozza életvonalát a tenyerén, nem lehet kifürkészni belőle semmit. Nem tudható, hogy mi történik majd egy tökéletes ország repterén (megszégyenítő és magyarázat nélküli várakozás). Hogy mi hull ki egy borítékból (súlyos múlt). Hogy mivé változik a szerelmi gyászmunka (játék az élettel, séta az emlékezet kelléktárában). Hogy a kusza vonalakból végül is milyen alakzatok rajzolódnak ki egy könyvben (valaki más létezése, amelyben a sajátunkra ismerünk).