A nők számára jobb választásnak tartják a családorvoslást
„Elengedhetetlen a háziorvoslás hiteles bemutatása”
Nemzetközi tapasztalatok szerint tízezer lakosonként egy további háziorvos munkába állítása 6 százalékkal mérsékli az összhalálozást, 3 százalékos csökkenést eredményez az alacsony születési súly előfordulásában és a stroke-halálozásban, idézi Vajer Péter a Journal of Family Practice egy korábbi cikkét.
A praxist gyakorlatban is űző, korábban a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) Alapellátási Igazgatósága, 2017 áprilisától az Állami Egészségügyi Ellátó Központba kerülő alapellátási módszertani szervezeti egység vezetője szerint az elmúlt években az alapellátás nem véletlenül került a figyelem középpontjába, mint ahogy az sem írható a véletlen számlájára, hogy a kormány korábban úgy döntött: megerősítésre szorul az ellátás e szegmense.
Ennek egyik fontos – s nemcsak Magyarországon, hanem a fejlett világ számos országában tapasztalható – oka a lakosság idősödése, s ezzel együtt a multimorbid betegek számának emelkedése. Így nem véletlen, hogy folyamatosan nő az alapellátás minőségével, korszerűségével, elérhetőségével szemben támasztott igény.
A lakossági elvárások mellett az egészségügyi rendszerek működtetői és finanszírozói is fontos feladatokat fogalmaznak meg: a háziorvosok végezzenek definitív ellátást, vagyis minél kevesebb beteg szoruljon a továbbiakban a járó- vagy fekvőbeteg-intézmények igénybevételére. Problémát okoz azonban, hogy hiányzik az alapellátás és az ellátórendszer egyéb szintjei közötti együttműködés, mint ahogy komoly gondot okoz a háziorvos-utánpótlás elégtelensége is. Ez utóbbi egyébként szintén nem hazai sajátosság, figyelmeztet Vajer Péter, az Egyesült Államokban például 2025-re 40 ezres háziorvoshiánnyal számolnak, s nem jobb a helyzet az Egyesült Királyságban sem.
A svájci program keretében 2017 elején szondázták meg a négy hazai orvosegyetem valamennyi évfolyamát. A kérdőíves kikérdezés mellett fókuszcsoportos kutatást és mélyinterjúkat is tartalmazó vizsgálat során arra kerestek választ, hogy vajon a fiatalok számára miért nem vonzó eléggé a háziorvosi életpálya. Mint kiderült, számos negatív percepció befolyásolja a jövendő orvosok véleményét s választását.
Visszatartó erőként hat például, hogy a megkérdezettek a háziorvoslásnak csak egy részét tekintik valódi orvosi munkának, míg a vállalkozás működtetését üzleti tevékenységnek tartják, amelyhez ráadásul többlet adminisztrációs teher járul. Jól érzékelik azt is, hogy a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló doktorokra számos egyéb „problémamegoldó” feladat hárul, amellyel sem a szakrendelők, sem a kórházi kollégák nem találkoznak. Ezek a feladatok viszont már inkább a szociális munkásokra vagy pszichológusokra tartoznak – normál körülmények között. A fentieknek nem mond ellent, csak érdekesen kiegészíti azt, hogy miközben meglehetős pontossággal tudják, hogy milyen feladatokat kell ellátnia egy kardiológusnak, meglehetősen homályos képük van a háziorvosi munkáról. Ez utóbbinak inkább koordináló, továbbküldő szerepet tulajdonítanak.
Érdekes ellentmondás derült ki a munkateljesítménnyel kapcsolatban is, mondván: a háziorvoslás kevésbé pörgő a gyors döntéseket kívánó kórházi, klinikusi munkánál, kisebb a munkaterhelés, miközben azt is látják, hogy a helyben elérhető, lelkiismeretes orvosok munkaideje a legritkább esetben szorítható konkrét munkaidőkeretek közé. Vagyis a „távoli” intézményekben dolgozó kollégáikhoz képest a terepen sokszor nehéz letenni munkaidő végén a lantot.
Családbarátnak, s így nem véletlenül „femininnek”, a nők számára jobb választásnak tartják a családorvoslást. Ezt egyébként a konkrét számok is mutatják. Az első és másodévesek körében a férfi és a női hallgatók még majdnem egyenlő arányban jelölték meg a háziorvoslást, mint lehetséges pályaorientációt – a megkérdezett férfiak 18,97, a nők 19,69 százaléka –, hatodévre azonban jelentősen visszaesik az erősebb nem aránya (14,81 százalék), míg a nők esetében sokkal csekélyebb a csökkenés (18,11 százalék).
Miközben pontosan érzékelik, hogy a betegek s tulajdonképpen az őket később ellátók számára mennyire fontos egy gyors és pontos háziorvosi diagnózis, mégis hihetetlenül alacsony az alapellátók presztízse, arra hivatkozva, hogy alacsony szakmai színvonalat képviselnek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ebben azok a sürgősségi osztályokon, kórházakban, klinikákon dolgozó – a fiatalokat oktató! – kollégák is erősen ludasak, akik lenézik a háziorvoslást.
Ahhoz, hogy kerek képet kapjanak a program szervezői, 2016 első negyedévében meginterjúvolták a praxisokban dolgozó háziorvosokat is, akiknek 82,3 százaléka készséggel válaszolt a feltett kérdésekre. A válaszokból ismét kiderült, hogy a humánerőforrás-helyzet beavatkozást igényel. Míg a felnőtt- és vegyes praxisokban dolgozó doktorok átlagéletkora 56,2 év, 43 százalékuk 60 év feletti. Hasonlóan rossz a helyzet a gyermekpraxisok esetében: az átlagéletkor 58,2 év, miközben az itt dolgozó gyermekorvosok 48,5 százaléka már betöltötte a 60. életévét. Ugyanakkor a háziorvosok 10 százaléka öt, 25 százaléka pedig 10 éven belül szeretne visszavonulni!
Sokan, a megkérdezettek közel 40 százaléka akár a jelenlegi finanszírozás mellett is hajlandó részt venni a praxishoz tartozó lakosság egészségi állapotának felmérésében, többletfinanszírozás esetében viszont gyakorlatilag a megkérdezettek mindegyike vállalkozna rá. Hasonló arányban vállalkoznának életmód-tanácsadásra is. Megfelelő pénzügyi és szakmai feltételek között az érintettek közel 70 százaléka vállalná a részvételt a praxisok közötti együttműködésben, miközben több százan – 761-en – szeretnének további szakvizsgát szerezni, s a válaszadók 30 százaléka szerezne egyszerűsített licencvizsgát. Ugyanakkor a háziorvosok leginkább gyógytornászt, dietetikust és adminisztratív segítséget látnának szívesen a praxisukban.
Az alapellátás megerősítésében fontos elem a praxisok finanszírozásának folyamatos növelése (2010 óta 50 százalék), ugyanakkor az utánpótlás biztosításához elengedhetetlen a háziorvoslás hiteles bemutatása és a pálya presztízsének emelése az orvostanhallgatók, rezidensek körében. Így az orvosképzésben hangsúlyosabban kell megjelennie a háziorvoslást közvetlenül bemutató képzési elemeknek, és a rezidensképzést tartalmában és módszertanában is igazítani kell a mai kor elvárásaihoz, tette hozzá dr. Vajer Péter.
