Elektronikus világzene
Björk; Transglobal Underground
A Medúlla, Björk hatodik nagylemezének címe magyarul velő – ez pedig arra utal, hogy a sűrűjét kapjuk valaminek. És találóan összegzi az album által keltett benyomást.
Nem vidám lemez: már a kísérőfüzet szövege is majdnem fekete alapra nyomtatott, koromfekete festékkel – gyakorlatilag olvashatatlan. Az izlandi énekesnő – aki egykor csak extravaganciájával tűnt ki a popiparból – láthatóan sikeresen eltávolodott a mainstreamtől. Ez a folyamat nagyjából a Lars von Trierrel készített Táncos a sötétben című filmmel kezdődött, és már az előző, Vespertine című lemezén is hallható. Zenéje mára sokkal inkább a Mari Boine fémjelezte északi világzenével rokonítható, melyben meghatározóak a folk jegyei; míg norvég kolléganőjénél főként a jazz-elemek dominálnak, ő inkább a számítógépes elektronikát alkalmazza, meglehetősen provokatívan. Björk zenéjét mindig a különleges, egyéni komponálási mód tette izgalmassá: zörejekből, samplerekből, és – újabban – népzenei elemekből építkezik. Az énekesnő eredetileg a Tus címet szánta lemezének – ez éppoly találó lett volna, mint a Medúlla; a zene ugyanis valóban mélyre hatol. A feketébe, és annak árnyalataiba, egészen a szürkéig.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!