"Fogalmuk sincs arról, hogy mi a szegénység"
Az utolsó Matolcsy-csomagot dicsérő szakértőknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a szegénység, mondja a Népszabadságnak adott interjúban Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus.
(...) – Az IMF-et elutasító Magyarországon az újabb megszorítások a legkiszolgáltatottabbakat sújtják.
– Nem csak az a baj, hogy a kormányzat megtévesztő követeléseket ad az IMF szájába, hanem az is, hogy egy tényleg új társadalmi igényről tökéletesen hallgat. Ebben segít neki, hogy az itthoni gazdasági szakértők zöme sem látszik észrevenni a világ közgazdaságtudományában az irányváltást. A „chicagói neoliberális iskola” halkabb, Nobel-díjas vezető közgazdászai közel tíz éve arról beszélnek, hogy a közgazdaságtan nem szólhat csak a gazdasági növekedésről és profitról, mert társadalom is van, emberek is vannak, és az egyenlőtlenségek kártékonyak. A szakirodalom átalakult, de sok magyar szakember és tanácsadó ezeket még nem vette észre. A szegények viszont igen.
– Az újabb Matolcsy-csomagot értékelő banki elemzők csalódottságuknak adtak hangot, mert a szociális kiadásokban nagyobb vágást reméltek. Feltehetően ők is azt gondolják, hogy a segélyekből tűrhetően meg lehet élni. Miért ennyire erős ez a legenda?
– A tudatlanság nagyon sokoldalú. A GDP-hez viszonyítva a szociális kiadások aránya Magyarországon az európai átlag alatt van, ma még inkább, mint két évvel ezelőtt. Az utolsó Matolcsy-csomagot dicsérő szakértőknek fogalmuk sincs arról, hogy a társadalmi hatásokat illetően miről beszélnek, mert fogalmuk nincs arról, hogy mit jelent a szegénység. De nincsenek egyedül, mert a kormányzatban is nagyon kevesen tudják, mit jelent a szegénység, és aki tudja, például Balog Zoltán, aki közelről ismeri ezt a világot, átalakult. A szegénység ma már olyan mértékig csak az egyén felelőssége, hogy mindenki leveszi a kezét a rászorulókról, még az is, akinek egyébként az elvi hitvallásához hozzátartozik a szegények segítése. A magyar kereszténydemokrácia elképesztően távol van a nyugati kereszténydemokrácia elveitől és gyakorlatától. A szegények nem tartoznak már a társadalmi közösséghez. Olyan társadalmon kívüli emberekről van szó, akikkel szemben nekünk már felelősségünk nincs.
– Megszűnt az interakció a társadalom csoportjai között?
– Akkor lesz interakció, hogyha a feszültségek így vagy úgy a tettlegességig fajulnak. Politikatudományi kutatók vizsgálják, hogy mi történik, ha a társadalmi szakadékok túlságosan nagyok. Akkor vagy polgárháború várható, vagy a demokrácia összeomlása. Egyszer szembekerülünk azokkal, akiket ma nem akarunk látni sem. A látni sem akarás nem új jelenség. Már az átkosban gyakorlat volt, hogy a fogyatékkal élőket vagy a pszichiátriai betegeket Budapestről jó távolra, Szentgotthárdra telepítették, hogy ne kelljen őket látni. Mindez az utolsó két évben mérhetetlenül felerősödött. Olyan gettósodás zajlik, ami eddig nem volt, tudatos erőfeszítések történnek a városokban, hogy megszabaduljanak a cigányoktól és a szegényektől. A koldusok kitiltása a közterületről szintén arról szól, hogy nem akarjuk látni őket. (...)
– Az állam a szocializmusban sem akart a valóságról képet kapni. Akkor a szociológia kis műhelyekbe szerveződve kutatta ezt a valóságot, ezért nagyon sok adatunk van abból az időből. Most is vannak olyan műhelyek, amelyek fel akarják tárni azokat a társadalmi folyamatokat, amelyeket az állam eltitkolni szeretne?
– Elég adat sosem volt, csak most annál is kevesebb. Mégis, vannak próbálkozások. Nemrég volt Szabó Máté ombudsman hivatalában egy konferencia arról, hogy – a meglévő kutatások szerint – milyenfajta jogokat sért, milyen gazdasági kárt okoz és mennyi megalázást jelent a közmunka. Sajnos, sok szükséges kutatásra nem volt pénz. De van a pénzhiányon túl is akadály. Az egyik a kritikai vagy rossz hírt jelző információk továbbadásától való félelem. Már nagy szakmai levelezőlistákon is érzékelhető a szorongás: megírják, hogy nem merik megírni hol a véleményüket, hol a tényeket. Ez általánosabb, mint a Kádár-korszak utolsó két évtizedében. A másik, hogy a műhelyek eljutnak-e a széles nyilvánossághoz. Aki csak a Magyar Nemzetet olvassa és a köztelevíziót hallgatja, egyszerűen nem tudhat arról, hogy az IMF mit akar.
– De azt ők is érzik, hogy az infláció magas, hogy a jövedelmük értéke csökken. Azt is érzik, hogy ha kikerülnek a munkaerőpiacról, akkor nem kapnak ellátást. Az egészségügy leépülését azok is érzik, akik Magyar Nemzetet olvasnak.
– Fontos kérdés, és nincs rá válaszom. Egyre több társadalmi csoport érzékeli, hogy megalázzák, megsértik. Nemcsak a munkanélküliek és a segélyplafonos szegények, hanem az orvosok, a pedagógusok, a közalkalmazottak egy része, és így tovább. A kérdés az, hogy ezek a megalázások, megszégyenítések, az ígéretek be nem tartása mikor tudatosulnak ezekben a csoportokban. A baloldali kritikákra összezár a Fidesz. A civil társadalom eleve gyenge Magyarországon. Az aláírásoknak semmilyen hatásuk nincs, egyébként is ugyanaz az ötszáz ember tiltakozik a hepatitis elleni gyógyszer be nem fogadása, mint a segélyplafon miatt. (...)