2024. április. 20., szombat - Tivadar.

2-4 hét után lehet majd látni, milyen eredményt hoztak a mostani szigorítások

Egyre többen tartják be a korlátozó szabályokat

A rendőrség tapasztalatai alapján a lakosság egyre nagyobb arányban követi a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó szabályokat, mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese vasárnap a közmédiának nyilatkozva.

Kiss Róbert kifejtette, eddig 147 település önkormányzata rendelt el közterületi maszkviselést, a rendőröknek pedig szombaton 267 esetben kellett intézkedniük ezen szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. A kötelező közterületi maszkviselésre vonatkozó rendelet hatályba lépése óta így eddig összesen 823 emberrel szemben kellett fellépniük a rendőröknek.

Kiemelte, a közösségi közlekedésben is egyre kevesebben hagyják figyelmen kívül a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, a rendőröknek szombaton mindössze 67 esetben kellett intézkedniük. Kiss Róbert közlése szerint úgy látják, az emberek megértették, hogy a kijárási tilalom segíti a járvány elleni védekezést. Ezt mutatja, hogy szombaton mindössze 530 esetben történt rendőri intézkedés ezen szabályok megsértése miatt, a legtöbb megállított pedig igazolni tudta, hogy szabályosan tartózkodik közterületen.

Az ügyeleti központ vezetőhelyettese megjegyezte, utóbbi szabályszegők közül hét olyan kutyasétáltató volt, aki a megengedett 500 méternél távolabbra ment, 44 ember a közterületi csoportosulás, gyülekezés szabályait sértette meg. A rendőrök szombaton két budapesti vendéglátóhely hétnapos bezárásáról döntöttek, mivel az alkalmazottak, illetve az oda érkező ételfutár megsértette a maszkviselés szabályait. Kiss Róbert aláhúzta, nem jellemző, hogy a szabályszegők vitatnák a rendőrség fellépését, ezért a rendőrök többségében figyelmeztetéssel élnek.

 

A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap, a közmédiának nyilatkozva. Müller Cecília úgy fogalmazott, mindenki akkor jár el helyesen, ha magát, illetve a vele nem egy háztartásban élőket potenciálisan fertőzöttnek tekinti és ennek megfelelően tartja a kapcsolatot másokkal.

Kiemelte, a jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a fertőzöttek számának csökkentése, hogy mérsékelni lehessen az egészségügyi rendszerre nehezedő extrém terhelést. Egész Európa küzd a járvány megfékezésével, terjedésének lassításával, Magyarországon is napról napra több a pozitív eset.  A tisztifőorvos emlékeztetett, azért vezettek be szigorú korlátozó intézkedéseket, hogy egyre kevesebb találkozás történjen az emberek között. Erre azért is szükség volt, mert szinte nincs már olyan család, amelynek környezetében nem regisztráltak pozitív személyt.

Hangsúlyozta, nem győz köszönetet mondani az egészségügyi dolgozóknak, akiknek fizikailag és mentálisan is nehéz dolguk van. Müller Cecília azt kérte tőlük, tartsanak ki, a járványügyi szakemberek mindent megtesznek a terhelésük csökkentése érdekében. A tisztifőorvos rendkívül fontosnak nevezte, hogy aki tüneteket észlel magán, az ne menjen sehova, maradjon otthon és kérjen segítséget a háziorvosától.

Az emberek rendkívül különbözőképpen reagálnak a vírusra: van aki szinte tünetek nélkül vészeli át a fertőzést, míg másoknál súlyos szövődmény alakul ki - mondta, majd aláhúzta, "bárki súlyosan megbetegedhet, ezért tartozunk felelősséggel egymás iránt".  Müller Cecília szólt arról is, szeretnék, hogy ne kelljen további szigorításokat bevezetni, erre pedig akkor van lehetőség, ha a lakosság fegyelmezetten betartja a jelenlegi szabályokat. A korlátozások bevezetését követő 2-4 hét után lehet majd látni, milyen eredményt hoztak a mostani szigorítások.

 

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés