hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Egyre egészségtudatosabbak, de árérzékenyek a magyarok

Bár egyre növekszik a magánszolgáltatások iráni kereslet, az azokat igénybe vevő páciensek elvárásai is nagyobbak.

Növekszik a magyar társadalom egészségtudatossága, erre utal, hogy mind a befizetések összege, mind az egészségpénztárba belépők száma egyre nagyobb, és az egész szektorban ez tapasztalható – mondta Kovács Tamás, az OTP Egészségpénztár ügyvezetője egy hétfői sajtórendezvényen. Mint kiderült, a pénztártagok száma idén átlépte a 350 ezer főt, akik az év első hét hónapjában több mint 11 milliárd forintot fizettek be a számláikra, ami közel 30 százalékos bővülést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Annak érdekében, hogy az ügyfeleknek a lehető legkevesebbet keljen a pénzügyekkel foglalkozniuk, ugyanakkor a lehető legnagyobb egészségnyereségre tegyenek szert, a pénztár online belépési lehetőséget biztosít, és adataikat is így módosíthatják a tagok. A jövő évtől a kötelező ügyfél azonosítás is elektronikusan lesz majd elérhető – sorolta az ügyvezető, aki arról is beszélt, hogy a szolgáltatások szervezésben, a páciensek és a szolgáltatók összekötésében is támogatást nyújtanak majd.

Míg a korábbi években a gyógyszertári termékekre költötték a legtöbbet a tagok, mára az egészségügyi szolgáltatások térnyerése figyelhető meg. Míg 2012-ben egymilliárd forintot fordítottak orvosi ellátásra az ügyfelek, ma ez az összeg a 4 milliárd forintot közelíti. Nemcsak a költések, hanem az orvos-beteg találkozások száma is nőtt, legtöbben a bőrgyógyászati, szülészeti és nőgyógyászati vizsgálatokra, illetve fogászati kezelésekre fordítják a számlájukon megtakarított összeget.

Nemcsak a járó-, hanem a fekvőbeteg ellátásban is erőteljesen növekedett a szolgáltatásokat igénybevevők köre – vette át a szót Csernavölgyi István, a Budai Egészségközpont vezérigazgatója, aki szerint a magánszolgáltatók bevételeinek növekedése nem az inflációval, hanem az öngondoskodással kapcsolatos szemléletváltással függ össze. Sikeresnek értékelte az eddigi időszak edukációs tevékenységét, így mára az öngondoskodási rendszer életképes.

A magánellátóknak konstruktív együttműködésre kell törekedniük az állami szférával, a valós betegbiztonságot a privát ellátás során is garantálni kell, mert itt is „felelősségvállalással tartoznak az ügyfeleknek” – fogalmazott a BEK vezetője, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy új, szélesebb területekre kell kiterjeszteni a finanszírozási megoldásokat. 

A szolgáltatói piac növekedése is generálja a forgalomnövekedést, amelyet a Foglaljorvost.hu-nál tapasztalnak, de a páciensek is egyre inkább igénylik a gyors és transzparens szolgáltatásokat és a szolgáltatásszervezését  – mondta Straub Fanni ügyvezető igazgató, aki szerint a kényelmi funkciók egyre fontosabbak a betegek számára. Az ügyféligények már nemcsak a külsőségekre terjednek ki, hanem arra is, hogy legyen mód több időpont közül választani, megismerhessék a szolgáltatói hátteret. Egyre fontosabbak a kényelmi funkciók, ami a nagyobb szolgáltatóknak kedvez, ebben a versenyben a lakrendelők biztosan hátrányban lesznek.

A több száz, vagy akár több ezer betegvélemény nyomán kirajzolódik ugyan egy-egy szolgáltató vagy orvos szakmai profilja, ugyanakkor a minőségi indikátorokra, az ellátás minőségének mérésére és visszamérésére az állami és a magánellátók esetében is szükség lenne Straub Fanni szerint.

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink