hirdetés

Egyelőre nyoma sincs a felmondási hullámnak az egészségügyben

A felmondási hullám elmaradt, de a szakdolgozói kamara szerint ez nem azt jelenti, hogy nem lesz jelentősebb elvándorlás, írja az Index.

„A rendelkezésre álló információk alapján a korábbi teóriánk látszik megvalósulni, azaz szinte mindegyik intézményben tapasztalható a váltási szándék bejelentése, de ennek mértéke az ott foglalkoztatottak számához viszonyítva viszonylag csekélynek mondható” – erről beszélt az Indexnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán egy héttel azután, hogy lejárt hazánkban a járványügyi veszélyhelyzet, ami a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalmának megszűnése mellett az egészségügyi dolgozók felmondási tilalmának a végét is jelentette egyben.

Balogh Zoltán emlékeztetett, hogy bár voltak olyan felmérések, amelyek tömeges felmondási szándékot jeleztek, ezeket mindig is inkább egyfajta lelki látleletként lehetett és kellett értelmezni. Kijelentését azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben többször is lehetősége nyílt az egészségügyi szakdolgozóknak a távozásra.

A járványidőszak elején, még 2020 tavaszán a felmondási tilalom előtt volt tapasztalható egy nagyobb fokú intézményelhagyási hullám. 2021 márciusában az új szolgálati jogviszonyt el nem fogadók, majd ősszel a harmadik oltást fel nem vevők kerültek ki az egészségügyi rendszerből. Mindemellett voltak olyan élethelyzetek – házasságkötés vagy más családi események miatti költözés –, amit a kollégák csak munkahelyváltással tudtak megoldani, és amihez különösen 2022-ben már a munkáltatói hozzájárulást is megkapták – részletezte Balogh Zoltán, aki szerint a viszonylag csekélynek mondható távozási arány hátterében lehet egyfajta kollegialitás, pontosan tudja ugyanis minden szakdolgozó, hogy munkaszervezés szempontjából a nyári időszak különösen nehéz a szabadságok kiadása miatt.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...