Egy vesetranszplantáció története

Megyünk a városba. Szarvason a legszebb hely ott van, ahol a vízi színpad. A smaragdzöld színű Hármas-Körösön, a Kákafoki holtágon ívelt fahíd vezet át, a tábla szerint úgy hívják, Erzsébet. A hídon most négy nő megy át: Sáfiánné Maginyecz Dóra – ölében a nyolc hónapos Liliánával –, a huszonhárom éves menyasszony, Dina Dominika, és a negyvenkilenc éves édesanya, Dina Tünde. Mennek a hídon, beszélgetnek, s valaki mindig elsírja magát.

– Már nyolc hónapja – mondja Dominika –, hogy várólistán vagyok, és az életem abból áll, hogy várok. Várok egy vesére. Már másfél éve, hogy a véremet kétnaponta méregteleníteni kell. Ez azt jelenti, hogy hajnalban, háromnegyed öt körül értem jön egy betegszállító autó, és elvisz Békéscsabára. A dialízisközpontba, ahol, mivel a veséim már egyáltalán nem működnek, rákapcsolnak egy gépre. A vérem méregtelenítése körülbelül négy órán át tart. A jobb mellkasomba, ahol a ragtapasz látható, beültettek egy kanült, a dializálás ezen keresztül folyik. A méregtelenítés mindig nagyon elgyengít, annyira, hogy délután lesz, négy óra, amikor végre el tudom kezdeni a napot…

– Múltkor  – mondja Dominika édesanyja –, elmentem Békéscsabára, és találkoztam azzal a főorvossal, aki a lányomat kezeli. Örült a döntésemnek, hogy fölajánlom a vesémet. Jelen pillanatban az a feladatom, hogy a testtömeg indexem 35-re csökkenjen, vagyis le kell fogynom húsz kilót. A döntésem óta három hét telt el, és hat kilót már sikerült leadnom. Még hátra van tizennégy kiló, és sok-sok vizsgálat Békéscsabán és Szegeden. Nem, a vesémet nem a lányom kapná, hanem egy idegen, mivelhogy a mi vércsoportunk sem egyezik. Az enyém „A” RH+, Dominikáé pedig „O” RH+. Ezért az egyik vesémet olyan betegnek adnám, akinek szintén van egy szervfelajánlója, egy olyan ember, akitől meg az én lányom kaphatna vesét. Ezt hívják úgy, hogy keresztdonáció. Törvényes, de mi is csak két hónapja tudunk erről. Most az a legnagyobb feladat, hogy mielőbb megtaláljuk a keresztpárunkat, illetve azt a személyt, akinek a veséje Dominikának megfelelne. Maginyecz Dóráról ugyanis kiderült, egészségi okokból mégsem adhatja a veséjét.

– A vérem – bólint a hídon Sáfiánné Maginyecz Dóra – nem alvad meg olyan hamar, mint egy átlagos embernek. Az orvosok azt mondták, két-három évet még biztosan várni kell. Avval is, hogy újabb kisbabánk szülessen. A szervezet ugyanis emlékezik, a vérzékenységem fokozódhat… Hadd pihenjen a szervezet, hadd regenerálódjon, javasolták az orvosok, ezért hiába, hogy a veséim egészségesek, mégsem adhatom oda az egyiket Dominikának.

Scipiades Erzsébet riportját a 24.hu-n olvashatja.