Egy kisembertömeg

Merz–Qualtinger–Parti Nagy: Karl úr

A kisember: volt-van-lesz. Azért nem ismerhető föl könnyen, mert folyton változtatja alakját, hol kedélyesen kövér, hol aszkétamód sovány; ruhája is mindig más, hol öltönyt visel, hol lódent, hol meg foltos köpönyeget, hol pedig bőrkabátot, hol kikeményített otthonkát; fején pörgekalap vagy simléderes sapka vagy szőke bodrok; arca is mindig más, hol simára borotválja és orra alatt kicsiny tömegbajuszt hagy, vagy éppen borostás, mint egy forradalmár. Nincs semmi állandó benne, csak a tudata. Egyébként tragikus vagy komikus figura, netán mindkettő egyszerre, koronként, kultúránként más és más. A 19. században az orosz irodalom démonizálja a kisembert, aki egyfolytában elemzi magát és a világot, ezért nem tud élni; a szerző megfosztja józan eszétől hősét, és őrülten kergeti a téli éjszakában Pétervár utcáin. A 60-as évek amerikai reklámjaiban hősünk női alakban jelenik meg ragyogóra sikált lakása hátterében, fiatalon, üdén és mosolyogva, a legújabb háztartási csodaherkentyű birtokosaként. Az osztrák kisember pedig, egy bizonyos Karl úr kedélyes figura, a kövérkés, kalapos, bajuszos fajtából. Carl Merz és Helmut Qualtinger és Parti Nagy Lajos irodalmi teremtménye ő: az előbbi megírta, a középső eljátszotta a színpadon, az utóbbi pedig kisütötte belőle nekünk a magyar változatot. És mi mind megettük, hamm-hammimages/