hirdetés

Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra

Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra, emlékeztetett a kormány közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István a videóban elmondta: még aznap, hogy az első szállítmányok megérkeztek, megkezdték az oltások beadását, és azóta már több mint tizenötmillió vakcinát adtak be Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy minden oltás beadása komoly szervezőmunkát és erőforrást igényel, amelyet a kormány továbbra is biztosít, hogy megvédje a magyar emberek egészségét és az ország működőképességét.

Felidézte: az oltási program elején nem volt elég oltóanyag, ezért átgondolt sorrendet kellett felállítani, hogy ki mikor kapja meg az oltást. Minden célcsoport oltása egy-egy külön oltási akcióként, precíz tervezéssel valósult meg sok száz katona, több ezer orvos, egészségügyi dolgozó és közszolgálatot ellátó dolgozó áldozatos munkájának és összefogásának eredményeképpen. Az oltásokat egy éve az egészségügyi dolgozókkal és az idősotthonok lakóival kezdték, majd az idősekkel, a krónikus betegekkel, a rendőrökkel, katonákkal, az iskolai-óvodai dolgozókkal és a 60 év alattiakkal folytatták.

Kiemelte, hogy a kormány vakcinabeszerzéseinek köszönhetően Magyarország az Európai Unióban elsőként érte el az 50 százalék feletti átoltottságot. Szintén az elsők közt tette lehetővé a kormány májusban és júniusban a 12-18 éves korosztály oltását, emellett nyáron a Magyarországon élő külföldieknek és a külhoni magyaroknak is lehetővé tették az oltást, sőt a szomszédos országok határain élőknek is, ismertette. György István rámutatott: szintén elsők közt tették lehetővé Magyarországon augusztustól a megerősítő harmadik védőoltás felvételét, és ma már a beoltottak több mint fele a megerősítő oltással is rendelkezik. Ezzel az elsők vagyunk, és ez nagy előny lehet az esetleges újabb hullámmal szemben, mondta, kitérve arra, hogy ma már zajlik az 5-11 éves korosztály oltása is.

Az államtitkár szerint az egy éve tartó oltási programnak köszönhetően a magyarok az új évnek úgy állhatnak neki, hogy mindenki jóval nagyobb biztonságban van, és a lakosság magasan átoltott. Magyarország továbbra is vakcina alapú védekezést folytat, januárra a kormány több oltási akciót is tervez, amikor a kórházi oltópontok mellett minden járási székhelyen lesz oltás, és a háziorvosok is oltanak majd. György István arra kért mindenkit, hogy aki még nem tette, mindenképp vegye fel a védőoltást, aki pedig megkapta mindkét oltását, és azóta eltelt már négy hónap, a harmadik vakcinát is adassa be saját maga, a családja és a környezete egészségének védelme érdekében.

Ápoló a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával töltött fecskendővel a kezében a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján 2021. december 25-én (MTI/Krizsán Csaba)
Ápoló a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával töltött fecskendővel a kezében a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján 2021. december 25-én (MTI/Krizsán Csaba)

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...