Egészségturizmus infrastruktúra-fejlesztés nélkül?
Magyarország nagyhatalmi terveket dédelget az egészségturizmusban. A vágyak azonban földrésznyi távolságban vannak a realitásoktól.
A hazai turizmusfejlesztés a jelek szerint megrekedt valahol a szállodaépítés és az élményfürdő-létesítés szintjén: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 300 milliárd forintos, a regionális turizmusfejlesztést támogató uniós keretéből mindössze 7–10 milliárd forint lesz az az összeg, amely az idegenforgalmi célú egészségügyi szolgáltatások megteremtését szolgálja.
A magyarországi gyógyvizek és a hozzájuk kapcsolódó, viszonylag olcsó szolgáltatások nem a tehetős, könnyű kézzel költekező utasokat vonzzák. Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) két évvel ezelőtti adatai szerint a gyógy- és wellness-szállók a közel félmillió külföldi vendégüktől évi nem egészen 14 milliárd forint bevételt kasszíroztak. A közfinanszírozott kórházakban 4 ezernél kevesebb, a rendelőkben valamivel több mint 200 ezer külföldit gyógyítottak, mindössze 1 milliárd forint körüli összegért. Ugyanakkor a magánintézmények, mindenekelőtt a fogorvosok virágzó nemzetközi praxist alakítottak ki (HVG, 2009. március 21.), az ESKI becslése szerint 32–50 milliárd forint körüli éves bevételre tesznek szert. A plasztikai sebészek, szülészek, nőgyógyászok vállalkozásai további 3–5 milliárd forint bevételt könyvelnek el külföldi páciensek ellátásából.
Míg a fogorvosok összefogtak és megszervezték külföldi piaci jelenlétüket, az állapotfelméréstől az árajánlatadáson át az utógondozásig, az utaztatástól a szállásfoglalásig, a többi egészségügyi szolgáltatónak elkelne a segítség – és nem csak az anyagi. Az orvosi beavatkozások igénybevétele bizalmi biznisz, a kínálat és a kereslet nem úgy talál egymásra, hogy egy-egy beteg rábukkan egy intézmény hirdetésére. Ahhoz, hogy az egészségügyi szolgáltatások piacképessé váljanak, nemzetközileg is elismert szakmai színvonalú kórházi, rendelőintézeti infrastruktúra, idegen nyelveket beszélő személyzet kell.
Elkel e mellé még az állami támogatás, az országot külföldön „eladó” marketing, a különböző turisztikai szakmákat regionális és országos szinten összefogó szervezés, hogy a gyógyulást kereső beteg vagy az őt elkísérő családtagja programokat, látnivalót és szórakozási lehetőséget is választhasson. Központi feladat lehet a szakmai kínálat feltérképezése: részletes adattár létrehozása az „exportképes” szolgáltatást nyújtani tudó köz- és magánintézményekről. Helyi megoldások már vannak. A Szegedi Tudományegyetem klinikai központja például szervezett formában – egy hazai és egy határon túli idegenforgalmi vállalkozás közreműködésével – Romániából fogad fizető betegeket. Mivel az EU-ban már most is lehetőség van arra, hogy külföldön igénybe vett kezeléssel rövidítsék le a túlságosan hosszú otthoni várakozási időt, érdemes lenne azt is számba venni, hogy szervezett csoportokban hányan jönnének magyarországi csípő- vagy térdprotézisműtétre, szemlencse-beültetésre.
Jóllehet az egyszerűnek tűnő betegfogadás a valóságban nem is olyan zökkenőmentes. Magyarországon korántsem egységes a betegbiztonság és a szakmai szolgáltatások színvonala, ráadásul az itteni műtétért, kezelésért nem lehet többet számlázni a külföldi biztosítottaknak, mint amennyit a hazai társadalombiztosító a belföldi páciensekért térít. Így az is előfordulhat, hogy minden egyes külföldről érkező páciens a kórház veszteségét növeli. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ igazgatója – mint mondta – intézménye éppen ezért Európából és az Egyesült Államokból is csak magánbetegeket fogad, akik megfizetik a műtétek tényleges költségét. Ahol pedig még nyomott áron is megéri – például az üresen álló műtők, a hétvégén nem üzemelő drága diagnosztikai berendezések kihasználására – külföldi betegeket fogadni, egyértelmű szabályokkal még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy a hazaiak úgy érezzék, a külföldiek miatt hosszabb sort kell kivárniuk.
Persze nem csak a hiánypótló, különleges beavatkozásokra lehet igény: a nyugatinál alacsonyabb ár is vonzó lehet. A korosodó társadalmakban a rehabilitáció és a krónikus ápolás is egyre kelendőbb – szögezte le nemrégiben egy budapesti szakmai beszélgetésen Dézsy József, az Osztrák Egészségügyi Társaság elnöke. Csakhogy hiába jó a magyar doktorok szakmai híre, ha a kórházi állapotok nem felelnek meg a határ túloldalán élők igényeinek. Márpedig az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése nélkül esélytelen beszállni a két számjegyű éves növekedéssel kecsegtető egészségturizmusért folyó nemzetközi küzdelembe.
