hirdetés

 

Egészségkárosító félelemspirál

Egészségügyi veszélyhelyzetben a félelem elnyomásával próbálkozó emocionális reakció félelemspirál kialakulásához vezet, és további hátrányos következményeket okoz, állapítja meg egy járvánnyal kapcsolatos kutatásról beszámoló PLOS ONE tanulmány. A közegészségügy feladata hatékony érzelemszabályozó stratégiák kutatása és elterjesztése lehet.

A fertőző betegségektől való félelem számos baj forrása, állapítják meg James Dillard és munkatársai (Self-regulation of emotional responses to Zika: Spiral of fear; PLOS ONE), így pl. a félelem felerősítheti a betegség terjedését, továbbá akadályozhatja az orvoshoz fordulást és a segítségkérést is, ezért fontos annak a kutatása, hogy egészségügyi veszélyhelyzetben az egyes személyek hogyan próbálják kezelni a félelmüket.

Bár a közegészségügynek óriási feladatai lennének e téren, mégis igen kevés kutatás foglalkozik a témával. A szerzők ezért – kihasználva a Zika-vírus felbukkanását az USA déli államaiban, illetve azt, hogy ennek kapcsán a WHO nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet deklarált – megvizsgálták, milyen érzelmi reakciókat milyen arányban alkalmaz a lakosság egészségügyi veszélyhelyzetben, mely stratégiák növelik tovább a félelmet, illetve van-e olyan stratégia, amely a félelem csökkenéséhez vezet.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

A kutatók két hullámban végeztek kérdőíves felmérést 18 és 35 éves nők körében (n= 1002) az USA déli államaiban: először 9 nappal azt követően kérdezték meg őket, hogy a WHO-vészhelyzet életbe lépett, majd átlag tíz nappal később is megkérdezték ugyanazokat a személyeket. A négy vizsgált érzelmi reakció a következő volt: elkerülés, amikor az illető aktívan próbálja elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekről úgy tudja, veszélyesek lehetnek a számára; újraértékelés, amikor az illető passzívan elfogadja a helyzetet, és érzelmileg eltávolítja magát; megkérdőjelezés, amikor az illető kétségbe vonja a veszély súlyosságát vagy a téma fontosságát; a félelem elnyomása, amikor az illető tudatos erőfeszítést tesz, hogy negatív érzelmeit, gondolatait elnyomja.

Az eredmények szerint az első hullámban a nők 90%-a, a másodikban 85%-a jelezte, hogy félelmei vannak. A nők 71%-a használta a kutatók által vizsgált négy érzelmi reakció közül legalább az egyiket, míg 41%-uk több stratégiát is alkalmazott. Azok a nők, akik félelemről számoltak be, nem használták gyakrabban az elkerülés, az újraértékelés vagy a megkérdőjelezés stratégiáját, és e három stratégia közül egyik sem csökkentette a félelem intenzitását. A félelemről beszámoló nők 31%-a az elnyomás stratégiáját alkalmazta, ez azonban kontraproduktív volt: az első megkérdezéskor ezt a stratégiát alkalmazó nők a második megkérdezéskor szignifikánsan nagyobb félelemről számoltak be.

A kutatók szerint az egészségügyi veszélyhelyzetben eszkalálódó félelem különösen veszélyes lehet, és maga válik károkozó forrássá; példaként említik a New York-i World Trade Center elleni 9/11-es támadást, amikor a WTO-hoz való földrajzi közelséggel (a közelség fizikai veszélyeztetettséget nem jelentett, de a félelem szintjét fokozta) arányban csökkent a később megszülető gyermekek születési súlya olyan terhességek esetén, amelyek a támadás idején ismertek voltak (Lederman et al. The effects of the World Trade Center event on birth outcomes among term deliveries at three lower Manhattan hospitals. Environmental Health Perspectives).

Mint nyilatkozatában Dillard elmondja: a magzat károsodása miatti félelem maga okozhatja a magzat károsodását. Az eszkalálódó félelem által jelentett stressz azonban nemcsak a magzat, de valamennyi érintett számára egészségkárosító, ezért olyan közegészségügyi stratégiákat kell bevezetni, amelyek megakadályozzák a kontraproduktív érzelmi stratégiák alkalmazását, és hatékony érzelmi stratégiák alkalmazására tanítják a lakosságot, nyomatékosítják a kutatók.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...