hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

EESZT és Kréta: áldás vagy átok

Összekötnék az EESZT-t a Krétával, hogy az orvosi igazolásokat a tanárok is rögtön elérjék. Az ATV Híradónak nyilatkozó gyerekorvos szerint ezzel még több teher hárulna a praxisokra.

,,Az, hogy összekötik a két rendszert, nem lenne probléma" – mondta Póta György háziorvos. Sőt az jó ötlet, ha a gyerekorvos a KRÉTA-n keresztül jelzi a pedagógusnak, ha beteg a gyerek – magyarázza a háziorvos, aki szerint a gyermekorvosoknak az a problémájuk, hogy a hiányzások igazolása rengeteg adminisztrációval jár. Mint mondta, ilyen mennyiségű adminisztrációhoz plusz, asszisztensre lenne szükség. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke ezzel nem ért egyet, mivel ha a rendszer automatikusan és jól működik, akkor rengeteg munkát vehet le a praxisok válláról.

,Ha sikerül nagyon jól elkészíteni a szoftvereket, akkor azzal együtt, hogy beírjuk a saját gépünkbe az ellátást indokló betegséget, ehhez hozzárendel a rendszer egy hiányzási napot, és akár az orvos beavatkozása nélkül az az információ, hogy hány napot és mikortól hiányzik a gyerek, felkerülhet az EESZT-be" – ezt már Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke mondta a Híradónak.

(forrás: ATV)

Könyveink