Dzsesszbarátság felsőfokon
2007. február 01. 00:00
Az idén ötvenéves basszusgitároszeneszerző, Vasvári Pál az 1980- as évek közepe óta nemcsak a hazai, hanem a Lajtán túli dzsessz-szcénának is aktív szereplője. Koncerteken és stúdiófelvételeken gyakran játszik együtt olyan amerikai muzsikusokkal (Mike Stern, Alex Acuna, Russel Ferrante, Dave Samuels), akikről nemcsak PR-anyagokban olvashatjuk, hogy nemzetközi sztárok, hanem – tehetségük, képzettségük és elért eredményeik alapján – tényleg azok. Vasvári európai kapcsolatrendszerének legfontosabb célpontja Lengyelország, ahol a dzsessz már a szocializmus évtizedeiben támogatott műfaj volt, kiépült az infrastruktúrája, az oktatási rendszere, s ennek eredményeként Varsó, Lódz, Poznan és Szczecin mindmáig ontja a tehetségeket. A legújabb Vasvárialbum (Pál Vasvári and the Polish Violins) is a lengyel–magyar „dzsesszbarátság” szép példája, amely a nagyon fiatalon elhunyt dzsesszhegedű-virtuóznak, Zbigniew Seifertnek állít emléket, születésének 60. évfordulóján. Nem meglepő, hogy az album főszereplői hegedűsök: Krzesimir Debski, Henryk Gembalski és Maciej Strzelczyk, akiknek bravúros szólóihoz honfitársaik – köztük a Magyarországon is gyakran megforduló Krzysztof Scieranski baszszusgitáros és Bernard Maseli vibrafonos – játéka társul. A kompozíciók és hangszerelések többségét Vasvári jegyzi: békés, kiegyensúlyozott hangvételű, olykor meditatív karakterű darabok ezek, de a hangszeres virtuozitás így is remekül érvényesül bennük.
Ugyancsak 2006 végén jelent meg, de a karácsonyi dömpingben kevés figyelmet kapott az a CD és DVD, amely A zongora mesterei (The Masters of Piano) címmel Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla közös produkcióját, a Thália Színházban készült koncertfelvételüket rögzíti. A címadás egyáltalán nem túlzás: a hatvanas éveikben járó, így lassan már nagy öregeknek nevezhető – de gondolkodásukban friss, nyitott, fiatalos – pianisták tényleg hangszerük mesterei, mindent tudnak a zenéről, az improvizációról és a négykezes-kétzongorás műfaj (egyébként cseppet sem egyszerű) játékszabályairól. Előadásuk egyszerre örömzene és minuciózusan kidolgozott, dramaturgiai szempontból is tudatosan felépített műalkotás. A két zongorista ráadásul annyira egymásra hangolódott, hogy az audio CD-t hallgatva olykor nem is lehet egyértelműen eldönteni, melyik szólót ki játssza – pedig egyébként játékstílusuk, billentésük markáns, egyedi és szignifikánsan különböző. A DVD aztán az összes rejtélyt feloldja – kivéve azt, hogy mi lehet az a hihetetlenül erős kapocs, ami a két, eltérő habitusú és zenei érdeklődésű jazz-zongoraművészt így egymáshoz fűzi.
A sokoldalú Szakcsi Lakatos Bélát február 23-án, a Művészetek Palotájában szólóesten is meghallgathatjuk – a koncert két félidejében két, egymástól gyökeresen különböző szerepkörben. Az első részben Szakcsi itthon alig ismert „GRP-korszakát” – vagyis az amerikai GRP hanglemezkiadó felkérésére a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején készített szólólemezeinek repertoárját – eleveníti fel, míg a második részben – a Hollerung Gábor vezényelte Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével – Mozart Koronázási zongoraversenyét játssza; de úgy, hogy az egyes tételek végén található úgynevezett cadenzákat terjedelmes dzsesszimprovizációkkal egészíti ki. Szokatlan vállalkozás, de Mozarttól egyáltalán nem idegen: a salzburgi géniusz is mindig kapható volt az ilyesfajta zenei csínytevésekre.
Ugyancsak 2006 végén jelent meg, de a karácsonyi dömpingben kevés figyelmet kapott az a CD és DVD, amely A zongora mesterei (The Masters of Piano) címmel Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla közös produkcióját, a Thália Színházban készült koncertfelvételüket rögzíti. A címadás egyáltalán nem túlzás: a hatvanas éveikben járó, így lassan már nagy öregeknek nevezhető – de gondolkodásukban friss, nyitott, fiatalos – pianisták tényleg hangszerük mesterei, mindent tudnak a zenéről, az improvizációról és a négykezes-kétzongorás műfaj (egyébként cseppet sem egyszerű) játékszabályairól. Előadásuk egyszerre örömzene és minuciózusan kidolgozott, dramaturgiai szempontból is tudatosan felépített műalkotás. A két zongorista ráadásul annyira egymásra hangolódott, hogy az audio CD-t hallgatva olykor nem is lehet egyértelműen eldönteni, melyik szólót ki játssza – pedig egyébként játékstílusuk, billentésük markáns, egyedi és szignifikánsan különböző. A DVD aztán az összes rejtélyt feloldja – kivéve azt, hogy mi lehet az a hihetetlenül erős kapocs, ami a két, eltérő habitusú és zenei érdeklődésű jazz-zongoraművészt így egymáshoz fűzi.
A sokoldalú Szakcsi Lakatos Bélát február 23-án, a Művészetek Palotájában szólóesten is meghallgathatjuk – a koncert két félidejében két, egymástól gyökeresen különböző szerepkörben. Az első részben Szakcsi itthon alig ismert „GRP-korszakát” – vagyis az amerikai GRP hanglemezkiadó felkérésére a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején készített szólólemezeinek repertoárját – eleveníti fel, míg a második részben – a Hollerung Gábor vezényelte Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével – Mozart Koronázási zongoraversenyét játssza; de úgy, hogy az egyes tételek végén található úgynevezett cadenzákat terjedelmes dzsesszimprovizációkkal egészíti ki. Szokatlan vállalkozás, de Mozarttól egyáltalán nem idegen: a salzburgi géniusz is mindig kapható volt az ilyesfajta zenei csínytevésekre.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
