hirdetés
2025. november. 16., vasárnap - Ödön.
hirdetés

Drasztikusan csökkent az egészségügyre fordított közkiadás

Az egészségügyre tavaly a GDP 4,7 százaléka ment, ami uniós összehasonlításban az utolsó helyre elegendő, írja a Népszava.

Jelentős megszorítássokkal járt 2023, a többi között drasztikusan csökkent az oktatásra és az egészségügyre fordított kiadások reálértéke – derül ki a kabinet által az Országgyűlésnek benyújtott zárszámadási törvényből. Ha figyelembe vesszük az inflációt, akkor az állami egészségügyi kiadások reálértéke 7,8 százalékkal csökkent egy év alatt, ami bőven kimeríti a drasztikus megszorítás fogalmát. Eközben a propagandára szánt kiadások nőttek, írja a Népszava.

Felborította az Orbán-kormány gazdaságpolitikai terveit a 2023-as inflációs válság és az ukrajnai háború: a felrobbant energiaárak, az államadósságot finanszírozó kamatkiadások és a rezsiharc mintegy 3000 milliárd forintos többletkiadással járt. Ennek fedezete részben a különadókból folyt be, ám mivel a plusz terhek csak a szükséges pénz felét tették ki, a kiadásokon is spórolni kellett. Azt eddig is tudtuk, hogy 2023 nem a gazdasági felemelkedés éve volt, de most, hogy a kormány benyújtatta az Országgyűlésnek a 2023-as költségvetés elszámolását, kiderült, hogy mindeközben jelentős megszorításokra került sor egyes ágazatokban. Ugyan az Orbán-kormány retorikailag törekszik arra, hogy a megszorítás szót eltolja magától, ám azokat a költségvetési intézkedéseket, amelyek közvetlenül érintik az embereket, a közgazdászok igenis megszorításnak nevezik.

Az egészségügyre tavaly a GDP 4,7 százaléka ment, ami uniós összehasonlításban az utolsó helyre elegendő a rendelkezésre álló 2022-es adatok alapján. Az uniós országok átlagosan a GDP-jük 7,7 százalékát költik egészségügyre, vagyis 3 százalékponttal többet. Ha a magyar kormány le akarná dolgozni ezt, amire semmi jel nem mutatott az elmúlt 15 évben, ahhoz tavalyi GDP-vel számolva 2250 milliárd forinttal kellett volna többet költenie erre a célra. Ez ma még képtelenségnek tűnik, ám ha sikerülne rendbe tenni az államháztartási gazdálkodást és csökkennének a kamatkiadások, abból érdemben növelni lehetne az egészségügyre, oktatásra fordított GDP-arányos kiadásokat.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...