hirdetés
hirdetés
2024. december. 05., csütörtök - Vilma.
hirdetés

Drága nyereség

Megszűnt munkahelyek, adóhiány

Magyarországon az egészségügyben nem jellemző, de előfordul, hogy nem jogtiszta szoftvereket használnak a kórházakban, rendelőkben. A BSA Magyarország becslése szerint a szoftverkalózok tavaly 40 milliárd forint kárt okoztak a hazai gazdaságnak.

A gyógyító területtel aligha kell foglalkoznia a BSA-nak – közölte lapunk érdeklődésére a „szoftverrendőrség” titkára. Sebők Erzsébet szerint ennek az az oka, hogy a gyógyításban többnyire nem üzleti szoftvereket használnak, hanem egyedi fejlesztésűeket. Az orvosok az alapvető operációs rendszerek többségét legálisan kapják a géppel együtt.

Ennek ellenére persze az egészségügyben is előfordulnak visszaélések. Az EGIS Gyógyszergyár körülbelül 50 milliós illegális szoftverhasználata volt eddig a legnagyobb kárértékű hazai ügy. A rendőrség hivatalból eljárást kezdeményezett a cég ellen. A BSA a tavalyi év tavaszán hirdette meg az első „Tűzszünet” kampányát, ennek során a cég 30 napot biztosított minden vállalatnak szoftvernyilvántartása rendezésére. A vállalkozások pozitívan reagáltak a kiküldött levelekre, és országszerte több ezer cég kért segítséget a szoftverei legalizálásához.

Szerzői jogok megsértése miatt számos országban szabtak már ki letöltendő szabadságvesztést, ám ezek jellemzően szoftverhamisítással és -kereskedelemmel, és nem szoftverek illegális használatával függtek össze.

Az eddig ismert legsúlyosabb büntetést ezen a téren néhány hónapja szabták ki szoftverkalózkodásért: egy 52 éves amerikai nőt 9 év börtönbüntetésre és 11 millió dolláros kártérítés megfizetésére köteleztek, amiért egy négytagú Los Angeles-i banda tagjaként néhány irodai szoftverről készített és értékesített másolatokat – 98 millió dollár értékben.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Ferenczi Krisztina
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés