Diákként döntött, idegsebész lesz
Most, negyvenes évei elején kezd idegsebészként beérni, állítja magáról az Orvosok Lapjában dr. Nagy Gábor PhD, az Országos klinikai Idegtudományi Intézet, vagy ahogyan ő mondja: a Ház, idegsebész főorvosa.
– A műtőből érkezett, milyen beavatkozást végzett?
– Rutinműtét volt, a nyaki porckorongsérv legsúlyosabb formája, amikor a gerincvelő kerül nyomás alá, bénulás jelei mutatkoznak a betegen, tehát meg kell operálni. Legtöbben úgy megyünk idegsebésznek, hogy agyat szeretnénk operálni, de sokunknak, mint nekem is, a gerincpraxis adja a betegeink jó részét, mivel a kopásos gerincbetegségek a leggyakoribb idegsebészeti betegségek.
– Mit tart a profiljának, mire specializálódott?
– Azok az idegsebészeti betegségek érdekelnek leginkább, amelyek sugársebészetileg és sebészileg is kezelhetők, például bizonyos agy- és koponyaalapi daganatok, valamint érfejlődési rendellenességek, mint az arteriovenosus malformatio és a cavernoma. a korral és sebészi tapasztalattal előrehaladva a praxisom egyre nagyobb hányadát adják ezek a műtétek, amellett, hogy az idegsebészeti tudományos munkásságom is ezeket a betegségeket, illetve sugársebészetüket érinti.
– Van olyan műtéte, amit nem tud elfelejteni?
– Például egy hároméves gyermek hatalmas, vérzékeny agydaganata, ami azért is veszélyes, mert egy kisgyerek pillanatok alatt el tud vérezni a műtőasztalon. többórás műtét volt, Vajda János professzorral végeztük, és a kritikus pillanatokban két altatóorvos is jelen volt. a beavatkozás sikeres volt, igazi csapatmunkában zajlott, ami a mi manuális szakmánkban elengedhetetlen, hiszen fontos, amit a laikusok legtöbbször nem tudnak, hogy az operáló csapat minden tagja, a sebészek mellett az altatóorvos, altatóaszszisztens, a műtősnő és a műtősfiú is tökéletesen tudja a saját dolgát, valamint értse, és megfelelő ritmusban tudjon reagálni a műtéti eseményekre. Mint egy zenekar, melynek a sebész talán a szólistája, de mégis csak egyik tagja. Fontos továbbá, hogy az idősebbek át tudják adni a tudásukat a fiatalabbaknak.
– Mikor mondhatja el magáról, hogy megszerezte a szükséges tapasztalatot?
– Negyvenkét éves vagyok. Az idegsebész negyvenes évei elején kezd beérni, de még mindig nem mondom, hogy hú, de nagyon tapasztalt lennék. A mi szakmánkban ez csak úgy megy, ha a biztonságot adó idősebb generáció a háttérben még sokáig ott van a beavatkozások során. Ez olyan, mint az akrobatáknál a mutatvány előadásakor a biztonsági kötél, csak itt nem a mi életünk, hanem egy másik emberé a tét. (...)
