Depresszió infarktus után

A háziorvostól is függ a betegség kimenetele 
  Akár a kórházban, akár hazabocsátás után lesz depressziós a szívinfarktus miatt kezelt beteg, mindenképpen romlanak túlélési esélyei. A területen dolgozó kollégák minimálisra szoríthatják betegeik társadalmi-szociális presztízsveszteségét, így kardiológiai prognózisuk javulhat.

A szívinfarktus miatt kezelteknél már a kórházban fel kell ismerni a depresszió jeleit, és az érintetteket a hazabocsátást követően sem szabad magukra hagyni. Prognózisukat ugyanis jelentősen befolyásolja a kórházi kezelés alatt vagy röviddel azután kialakuló depresszió.
   Az Egyesült Államok 19 centrumának munkatársai kétezer felnőtt állapotát követték fél éven át (Arch Intern Med 2006;166: 2035–43). A depressziós tüneteket kérdőív segítségével értékelték a kórházi tartózkodás idején, illetve a hazabocsátás után 1 hónappal. A tünetek időbeli alakulásától függően megkülönböztettek tartós (1 hónap után is fennálló), átmeneti (1 hónap alatt megszűnő) és késői (először 1 hónap elteltével jelentkező) depressziót. Fél év elteltével felmérték az újból szükségessé váló kórházi ápolás és a halálesetek számának alakulását, valamint a betegek állapotának változását az angina pectorisos rohamok gyakorisága, a terhelhetőség és az életminőség szempontjából.
  A kórházi tartózkodás idején a betegek 21, egy hónappal később 13 százalékánál mutatkoztak mérsékelt vagy súlyos depressziós tünetek. Sok volt közöttük a fiatal, az egyedülálló, a munkanélküli, a dohányos és a nő, anamnézisükben gyakran szerepeltek kísérőbetegségek – például hipertónia, diabétesz, COPD, krónikus szívelégtelenség, korábbi szívinfarktus. A hangulatzavar az esetek 6 százalékában késői, 7,1 százalékában tartós, 13,5 százalékában pedig átmeneti volt. Minél súlyosabban és korábban jelentkeztek a depressziós tünetek, annál valószínűbb volt tartós jelenlétük.
  A szívinfarktus súlyosságát és akut szövődményeit – reinfarktus, pitvarfibrilláció, veseelégtelenség – nem befolyásolta a hangulatzavar. A prognózist azonban igen: a depressziósok a kórkép időbeli lefolyásától függetlenül jelentősen nagyobb – másfél-kétszeres – valószínűséggel kerültek fél éven belül ismét kórházba és a halálozási arányt is magasabbnak találták körükben, függetlenül életkoruktól, a nemtől, társbetegségektől és az infarktus súlyosságától. A kedvezőtlen kimenetelt a depresszióval kapcsolatos biológiai és viselkedésbeli tényezők – az immunrendszer szabályozásának felborulása és emiatt gyulladásos folyamatok beindulása, vérlemezkeaggregáció, dohányzás, önelhanyagolás, rossz együttműködés – magyarázhatják.
  Dr. Dinnyés József, a Vaszary Kolos Kórház (Esztergom) I. Belgyógyászati osztályát vezető kardiológus főorvos 30 százalékra becsüli az infarktus utáni depresszió arányát. Tudomása szerint erről Magyarországon senki sem rendelkezik pontos adatokkal. A kórképet általában hetekkel hazabocsátást követően észlelik, például olyankor, amikor az infarktusa miatt rehabilitált beteg munkába állási gondokkal szembesül. Pácienseiket ekkor mindig pszichiáterhez irányítják, ám többnyire nem kapnak visszajelzést, hogy milyen formájú és hatékonyságú kezelésben részesült.
  Dr. Hubert János háziorvos (Tapolca) nem tapasztalta, hogy a kórházi zárójelentésben feltüntetnék a depressziót, így segítve a területi ellátásban dolgozók munkáját. Ám véleménye szerint azoknál a kollégáknál, akik valóban beteget és nem betegséget kezelnek (a megyei háziorvosi szakfelügyelőként rálátva a helyzetre kollégái többségét, de legalább 60 százalékát ilyennek ismeri), nem sikkadhat el az infarktus utáni depresszió kérdése. A kulcs a területen dolgozók kezében van: ha betegük társadalmi-szociális presztízsveszteségét minimalizálni tudják azzal, hogy a rehabilitáció kapcsán a diétától a szexuális életig a részletekre is figyelnek, nem kell számítani a depresszióra. Hozzátette: jelenlegi finanszírozásuk nem teszi őket érdekeltté a betegek ilyen alapos ellátásában.
  Az amerikai vizsgálatban hat hónappal a hazabocsátást követően a depresszió tartós formájában szenvedők 25, a késői depressziótól érintettek 10 százaléka szedett antidepresszívumot, a gyógyszer a 27 pontos depresszióskálán 1 pontos, statisztikailag szignifikáns javulást eredményezett. Más gyógyszeres vizsgálatokban viszont nem tapasztaltak ennyire kedvező hatást, és úgy tűnik, a kognitív viselkedésterápia sem befolyásolja a depresszióban szenvedő, szívinfarktuson átesett betegek halálozását, illetve az újabb infarktus bekövetkeztét.

A COPD-re is igaz
A krónikus, obstruktív tüdőbetegség miatt kórházba kerülők körében 44 százalékosnak bizonyult a depresszió prevalenciája egy januárban közölt vizsgálatban (Arch Intern Med 2007;167:60–67). A szerzők szintén a hangulatzavar prognózisra gyakorolt hatását vizsgálva megállapították, hogy az szignifikánsan növeli a mortalitást, a kórházi kezelési időt, valamint csökkenti a dohányzásról való leszokás esélyét. A betegek rosszabbul viselik COPD-s tüneteiket, több gyógyszert használnak, ami tovább ronthatja állapotukat.