hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Demagógiáról és stílusról Balog Zoltán miniszteri meghallgatásán

Nem sok szó esett egészségügyről kedden délután a parlament népjóléti bizottságának ülésén, Balog Zoltán humánerőforrás miniszterjelölti meghallgatásán. Voltak viszont ”populista” kérdések és azokra adott méltatlan válaszok, ám az ágazatban tervezettekről nem sok minden derült ki a jelenlévők számára.

S ki viszi az ágazatot?

A miniszteri meghallgatáson a jelölt egy – alighanem célzottan – elejtett megjegyzéséből már úgy fejthették fel a jelenlevők, hogy eldőlt, Zombor Gábor (webnézetben) lett a kiválasztott, ő viszi majd államtitkárként az egészségügyi területet. Este a NOL már kormányközeli forrásokból megerősített hírként írta, hogy Kecskemét polgármestere nyerte a versenyt.

Talán még korai volna kimondani, hogy igazuk lett azoknak, akik aggódtak amiatt, hogy az egészségügy – úgy tűnik –, nemcsak önálló tárcát nem kap, de bizottsága sem lesz az Országgyűlésben. Tény azonban, hogy Balog Zoltán miniszteri meghallgatásán alig hallhattak valamit a jelenlévők az ágazatot érintő kérdésektől. Bár a meghívottaknak, érdeklődőknek fenntartott székeken javarészt egészségügyi hivatalok, szervezetek, kamarák képviselői ültek, újdonságnak csupán az tűnhetett számukra, hogy az elsősorban a  családok jóllétére koncentráló tárcán belül a következő négy évben külön államtitkárságot kapnak a család- és ifjúsági ügyek, miként a korábbi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból odakerülnek a drog-ügyek is. Balog – hangsúlyozva az eddig történtek folytatását – javarészt az elmúlt négy évben, azon belül is leginkább a szociális területen végbement változásokról beszélt, jelezve a többi közt azt a baloldali nézetekkel szemben hangsúlyozott különbséget, hogy a jelenlegi kormányzat nem normatív támogatásokat oszt, hanem teljesítményösztönző rendszert igyekszik kialakítani – ilyen például a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése, vagy a közmunka bevezetése segély helyett.  

Ezt követően kérdezték a minisztert a képviselők – a többi közt gyermekszegénységről, a közétkeztetés anomáliáiról, a nyugdíjak, az ápolási díj, stb. értékállóságáról, a korkedvezményes nyugdíj visszahozásának lehetőségéről épp úgy, mint a demográfiai helyzet javítását szolgáló elképzelésekről, a romák körében egyre inkább jellemző droghasználatról vagy arról, lesznek-e államtitkárai között nők. Bár Balog miniszter helyett Harrach Péter (KDNP) és Selmeczi Gabriella (Fidesz) egyaránt úgy érezte, hogy „helyre kell tennie” nem kormánypárti képviselőtársait, maga a miniszterjelölt is kemény szavakat használt a kérdésekre adott válaszok során, egyebek között több tiszteletet, visszafogottságot és alázatot kérve a (nem kormánypárti) képviselőktől.

Arra a Szabó Tímea független képviselő általi jelzésre például, hogy nincsenek nők a kormányban, a miniszter elismerte, hogy jogos a felvetés – ő maga 30 százalékra törekszik majd államtitkárainál, ígérte –, de szerinte ehhez hozzá kellett volna tenni, hogy ez Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején is így volt... Korózs Lajos (MSZP) szegénységet ecsetelő szavait gátlástalan demagógiának nevezte, jelezve: ő már akkor cigánygyerekeket tanított a diósgyőri gépgyárban, amikor Korózs még „MSZMP-s párttagkönyve után rohangált”. Kikérte magának, hogy szegénységből kioktassák, mert ő valóban ott él közöttük, tudja, miről beszél. A várólisták csökkentésére vonatkozó kérdésre ugyancsak visszafogottságot ajánlott a miniszter, mert válasza szerint: „önök nyilván sem tartották”.

Javarészt a kérdésekre, hozzászólásokra adott válaszokból derült ki az is, hogy a kormány Balog Zoltán szerint elkötelezett a szolidaritáselvű, egységes kockázatközösség mellett. VIP-ellátó részlegek mindig is voltak – utalt a tárcavezető a megkérdezett Uzsoki-modellként emlegetett kísérletre –, miként voltak próbálkozások arra is, hogy az illegálistól a legális felé tereljék a lakosságtól származó pénzeket – közölte a miniszter, azt is jelezve, hogy honpolgárok esetében elsősorban kiegészítő biztosítások formájában szeretnének forrásokat bevonni úgy, hogy ne szakadjon ketté az egészségügy szegény és gazdag-ellátásra.

Balog mindettől függetlenül kétségtelenül kritikusan (is) szólt tárcája tevékenységéről. Ilyen volt például, hogy megjegyezte, kicsit elkéstek a szűrőprogramokkal, vagy hogy nem tettek annyit a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerének átalakításáért, mint amennyit tenniük kellett volna. Szerinte azonban stílust kellene tanulnia a baloldali képviselőknek is, mert az érdemi vitákhoz az is kell, s ő ennek érdekében a bizottságba küldi majd szakállamtitkárait – közölte a bizottságban végül kilenc támogatást, öt nemet és egy tartózkodást szerző emberi erőforrás miniszter(jelölt).

hirdetés

Könyveink