hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Csomagot kap a parlamenttől az egészségügy

Megjelent egy újabb egészségügyi salátatörvény-tervezet, amely legfőbb elemeként a dolgozók visszamenőleges béremeléséről rendelkezik, részletes szabályokat tartalmaz  munkaidejükre vonatkozóan, létrehozná a rezidensek országos érdekképviseleti szervét, illetve kimondja a támogatott gyógyászati ellátások körének, az árukhoz nyújtott támogatás mértékének újraszabályozását is.

A kormány honlapjára szerdán felkerült dokumentumhoz csütörtök délutánig várják a véleményeket. A rendelet a tervezet szerint július elsején, vagyis az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján lépne hatályba.

Az újabb salátatörvény-tervezet nagy részben a dolgozók anyagi, illetve munkakörülményeit szabályozza. A tervezetben részletesen szabályozzák az egészségügyi dolgozók számára elrendelhető ügyeletek, túlmunkák, valamint készenlétek időtartamát és annak díjazását. Ezek mellett viszont azt is kimondja, hogy "egészségügyi válsághelyzetben - a Magyar Honvédség, a honvédelmi szervek, a rendvédelmi szervek egészségügyi szolgáltatóinál dolgozók kivételével - bármely egészségügyi dolgozó más egészségügyi tevékenység ellátására járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézménybe vagy időszakosan működő gyógyintézetbe kirendelhető". Ha az egészségügyi válsághelyzet több megyét érint, akkor a kormány határozhat arról, hogy a Magyar Honvédség, a honvédelmi szervek, a rendvédelmi szervek egészségügyi szolgáltatóinál dolgozókat is kirendelje.

A tervezet értelmében a központi gyakornokokat, illetve rezidenseket foglalkoztató egészségügyi szolgáltatónál helyi érdekképviseleti szerv hozható létre, amely előzetes véleményt nyilvánít a központi gyakornokokat, illetve rezidenseket érintő döntéseket megelőzően. Ezen helyi érdekképviseleti szervek tevékenységét a központi gyakornokok, illetve rezidensek országos érdekképviseleti szerve koordinálná a jövőben.

A rendelettervezet értelmében - az egészségügyi dolgozók által régen várt - a béremelésükről szóló jogszabályi szintű garancia is megjelenik. A szöveg szerint a bérkiegészítés (illetmény-kiegészítés) összegét a 2012. júliusi bér (illetmény) kifizetésével egyidejűleg egy összegben kell az egészségügyi dolgozó részére kifizetni.

Mint kiemelték: a kormány által rendeletben meghatározott munkakörben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozó havi alapbére nem lehet kevesebb, mint a tervezet 2. melléklete szerint számított összeg. Ennek értelmében egy kezdő, a legalsó "A" kategóriába sorolt szakdolgozó bruttó havi bére minimum 93 ezer forint lehet. A melléklet táblázatában az eltöltött évek szerint tíz kategóriában állapították meg a béreket. A legmagasabb egészségügyi szakdolgozói fizetés bruttó 303 ezer forint lesz havonta.

A tervezet szövege emellett arra is kitért, hogy a kormány által rendeletben meghatározott munkakörben foglalkoztatott, felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó havi alapbére (illetménye) nem lehet kevesebb, mint a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti besorolási illetmény havi 31.435 forinttal növelt összege.

A másik táblázat az orvosi munkakörben dolgozók bérkiegészítését tartalmazza. Eszerint azok, akiknek havi bruttó bére eddig 350 ezer forint alatt volt, azoknak bruttó 65 820 forinttal, 350 ezer forint felett minden tízezer forintos sávban ötezer forinttal kevesebb béremelés jut az orvosoknak. A 450 ezer forinttal magasabb bruttó jövedelemmel rendelkezők béremelése pedig 10 ezer forint lesz.

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló tervezet szerint az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg a gyógyászati ellátások körét, az árukhoz nyújtott támogatás alapját és mértékét, valamint a támogatott gyógyászati segédeszközök körét.

Felhatalmazást kapna továbbá a kormány, hogy rendeletben kijelölje a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselőt foglalkoztató, az egészségügyi dokumentációt kezelő és a betegjogok érvényesülését elősegítő szervet.

Szintén rendeletben határoznák meg az alapellátási vállalkozás körében betegellátást szolgáló eszközök beszerzéséhez nyújtható támogatás feltételeit és részletes szabályait, valamint a támogatásra jogosult alapellátási vállalkozások körét.

A tervezet több ponton foglalkozik a táppénz, valamint a baleseti táppénz szabályaival, de tartalmazza azt is, hogy a jövőben már nem 60, hanem 62 év felett lenne térítésmentes a fogászati ellátás.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink