hirdetés
2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés

 

Csökkenő légszennyezés, gyorsan javuló egészség

A légszennyezés csökkenése gyors és drámai hatással van az ember egészségére, valamint az elhalálozás csökkenésére, derül ki a Nemzetközi Légzőszervi Társaságok Fórumának (FIRS) új tanulmányából.

A FIRS környezeti bizottságának szakemberei áttekintettek számos helyi intézkedést a légszennyezés csökkentésére és azok hatásait az emberek egészségére. Kimutatták például, hogy felére csökkent a légzőszervi betegségekkel – mint a tüdőgyulladás, a bronchitisz vagy az asztma  kórházba szállított betegek száma az amerikai Utah államban 13 hónappal egy acélkohó bezárása után. A térségben 40 százalékkal csökkent az iskolai hiányzások száma, valamint 16 százalékkal az elhalálozás a szálló por minden 100 mikronnyi csökkenése nyomán. A várandósok körében kevesebb volt a koraszülés.

Amikor a 2008-as pekingi olimpiai játékok idején Kínában korlátozásokat rendeltek el a gyárakra és a közlekedésre, két hónapon belül javultak a légzőszervi betegségek mutatói, csökkentek az asztmások tünetei és csökkent a szív-és érrendszeri betegségek miatt elhalálozások száma.

Írországban a nyilvános helyeken történő dohányzás betiltása után egy héttel 26 százalékkal csökkent az ischemiás szívbetegség, 32 százalélkal a stroke, 38 százalékkal a krónikus obsturktiv légzőszervi betegség és 13 százalékkal a bármi okból bekövetkezett elhalálozás. Az intézkedés a nemdohányzók egészségére volt a legelőnyösebb hatással.

Nigériában nagyobb súllyal születtek gyermekek, kevesebb volt a koraszülöttek száma és csökkent a koraszülött babák elhalálozása azoknál a családoknál, amelyek kályháit tisztának tartották, és ezáltal csökkentették a beltéri légszennyezést.

Tudtuk, hogy a légszennyezés megfékezésének vannak előnyei, ám lenyűgöző azok nagysága és az, hogy viszonylag rövid idő alatt érződik a hatása. Az általunk kimutatott eredmények jelzik a légszennyezés csökkenésének azonnal is jelentős hatását az egészségre. Létfontosságú, hogy a kormányok azonnali hatállyal életbe léptessék az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait a légszennyezést illetően  idézte Dean Schraufnagelt, az Annals of the American Thoraicic Society című folyóiratban megjelent tanulmány vezetőszerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...