Csodakamasz

Krúdy ifjúkori novellái

Amikor a harmincas években Ilylyés Gyula szerkesztésében sorozatban jelentek meg a Kosztolányi hátrahagyott hírlapi cikkeit tartalmazó kötetek, Márai lelkesülten írta: lefegyverző az író udvariassága, hiszen Kosztolányi nem hagyta cserben olvasóit, halála után is rendületlenül dolgozik. Vajon mit szólna most, amikor kedvenc írója – akinek Szindbád hazamegy címmel regénnyel hódolt – kötetben eddig meg nem jelent ifjúkori novelláit kézbe venné?! Hiszen nekrológjában, az egyik legszebb magyar gyászbeszédben, melyet valaha is írtak, kijelentette: „Azt hiszem, minden betűjét ismerem.” Hát tévedett. És nyilván ő is elámult volna, ha véletlenül megtudja, miféle penzumot teljesített íróbarátja már gyermekként.  Ámulat? Ez nagyon is finomkodó megfogalmazás. Inkább ájulatot kellene írni, hiszen a Krúdy műveit a minden eddiginél teljesebben összegyűjtő sorozat két friss kötete 95 százalékban eddig lappangó anyagot közöl, és a nagyszerű főszerkesztők, Bezeczky Gábor és Kelecsényi László férfiasan bevallják, még mindig akadhat feltáratlan szöveg. És még tovább nő a megrökönyödés, ha belegondolunk, hogy mindezt – és akkor nem számoltuk a szigorú értelemben vett újságírói produkciót – 15 és 18 éves kora között vetette papírra!