Családban vagy szabadon? – Bali kutyái

Egy összehasonlító személyiségkutatás tanulságairól közöltek tanulmányt az ELTE TTK Etológia Tanszékének kutatói.

Az Indonéziához tartozó Bali szigetén több ezer éve élnek szabadon kutyák. A sokféle táplálkozási lehetőség folyamatosan biztosította számukra a túlélést, és az ott élő emberek sem nagyon háborgatták őket. A turisták által is kedvelt szigetet egyre több idegen választja végleges otthonának, és a beköltözők egy része a helyi utcai kutyák közül választ magának társat.

Ez az új szokás jó alkalmat kínált arra, hogy az Eötvös Loránd Egyetem etológusai Kubinyi Enikő vezetésével, megvizsgálják, hogy miképp befolyásolja a kutyák személyiségét, ha az utcai, szabad életet egy családi kapcsolatra cserélik. A kutatás a PLoS One folyóiratban jelent meg

A kutatás ötletét Marco Adda vetette fel, aki a helyi Anthrozoológiai, Oktatási és Kinológiai Központ (AEC) vezetője, és már évek óta rendszeresen nyomon követi e kutyák életét, sok egyedet közelről is ismer. „A világ számos országában szabadon élő kutyák a kutyafélék legnagyobb csoportját képezik, ennek ellenére nagyon keveset tudunk az életmódjukról, szokásaikról. A betelepülő, nyugati civilizációban szocializálódott emberek sajnálják ezeket a kutyákat, és befogadják őket, családi kedvencként tartják. De egyáltalán nem biztos, hogy ez a kutyák javára válik”

A kutatás 75, szabadon vagy családban élő kutya személyiségét hasonlították össze egy kérdőív segítségével. A várakozással ellentétben kiderült, hogy az egykori utcai kutyák számára az emberi környezet nem minden szempontból volt előnyös. Az eredmények azt mutatták, hogy a családban élő kutyák aktívabbak, ingerlékenyebbek és agresszívabbak más kutyákkal szemben, és erősebb bennük a zsákmányolási hajlam is.

A személyiségvonásokban tapasztalt eltérésnek több oka is lehet, de az a legvalószínűbb, hogy a bezártság, a mozgáshiány, a szociális kapcsolatokhoz való korlátozott hozzáférés stresszt okoz a kutyák számára, hiába élnek fényűző körülmények között, megszabadítva az élősködőktől, és nem ismerve az éhezést. „A mi kultúránkban a kutyáink teljesen ránk vannak utalva. Mi döntjük el, mikor ehetnek és mikor végezhetik el a dolgukat, kivel, hogyan találkozhatnak. Sokukat még a pórázról sem engedik el, soha nem futhatnak szabadon. Ez felthetően minden kutyát megvisel valamilyen szinten, de nem kizárt, hogy az évezredek óta korlátok nélkül élő Bali kutyák kifejezetten nehezen tolerlják a bezártságot az ember közelében, hiába élnek luxuskörülmények között az utcai társaikhoz képest.” – jegyzi meg Kubinyi Enikő. A kutatás különlegességét az adja, hogy egy olyan egzotikus kutyapopuláció életébe ad betekintést, amely nem volt kitéve mesterséges szelekciónak, szemben a nyugati civilizációkban az ember közelében élő fajtársaikkal.

Ezek a vizsgálatok éppen időben kezdődtek el, mert a korábbiakhoz képest jelentős változások történtek a Balin élő kutyák életében: 800 000-ről néhány év alatt 150 000-re csökkent a kóbor kutyák száma – tette hozzá Marco Adda.

A kutatásban a két említett szerző mellett Miklósi Ádám, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport vezetője, valamint Luca Corrieri, olasz vendégkutató vett részt.

(forrás: ELTE)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...