hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Csakis oltással lehet felvenni a harcot az indiai mutánssal szemben

Magasan átoltott országokban, többek között Izraelben egy hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma – mondta Kásler Miklós az Életközelben eheti adásában.

Angliában, Hollandiában és számos más európai országban meredeken emelkednek a fertőzésszámok. Tehát nyilvánvalóan itt is az várható, hogy ugyanúgy, ahogy az első 3 hullám esetében, Magyarországot is eléri a fertőzés – tette hozzá. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az ellenanyagmérésekkel kapcsolatos tévhitekről, a vakcinák hatásvizsgálatáról és a lehetséges harmadik oltásról is.

Várható, hogy ugyanúgy, ahogy az első 3 hullám esetében Magyarországot is eléri a fertőzés. Az ellenanyagmérésekkel kapcsolatban kiemelte: különböző laborokban különböző módszerekkel történnek, az eredményeket emiatt nem lehet összehasonlítani. Azt mondani, hogy az ellenanyag szint és a védettség azonos fogalmak, ez rendkívül súlyos kijelentés és nem igaz. Utasítottam a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját – hangsúlyozta rá a tárcavezető.

Forrás: Életközelben
Forrás: Életközelben

A miniszter az interjú során beszélt a vakcinák jelenleg is zajló hatásvizsgálatáról. A február 15 és május 15 között zajló epidemiológiai vizsgálatról elmondta: milliónyi átoltott ember megfertőződésének az arányait határozták meg. Rámutatott: a fertőzés elleni védettség az összes vakcinát tekintve 78 és 92 % között van. Ez rendkívül értékes számsor, mert nem az ellenanyaghoz, nem a sejtes immunitáshoz kötődik, hanem gyakorlati eredményekre támaszkodik.

Emlékeztetett: Európában a legsikeresebb védekezést Magyarország mutatta fel az első hullám esetében járványügyi intézkedések rendkívül gyors bevezetésével. Ugyanilyen sikertörténet a harmadik hullám letörése. Mivel a nyugati vakcinák sem mennyiségben, sem szállítási időtartamban nem megfelelőek, a keleti vakcinákat is alkalmaztuk Magyarországon. Tények igazolják, hogy a keleti vakcinákkal legalább 5600 magyar ember életét mentettük meg – mutatott rá a miniszter.

A lehetséges harmadik oltásról elmondta: minden egyes vakcináció hatása minden életkorcsoportban, de elsősorban a 60 év felettiek esetében az idő múlásával gyengül. Emlékeztetni kell az immunapparátust arra, hogy a veszély fennáll. Hozzátette: a világ egyik legjobb egészségügyével rendelkező Kanadában a harmadik oltást más vakcinával adják, mint az első kettőt.

Nem ismerünk olyan biológiai jelenséget, ami akadályozná azt, hogy a gyermeket be lehessen oltani – válaszolta arra a kérdésre, hogy oltható-e a 12-18 év közötti korosztály.

A beszélgetés végén hangsúlyozta: annak ellenére, hogy visszakaptuk a szabadabb életünket, a vírus itt van és oltakozni kell. Közegészségügyi, járványügyi intézkedésekkel már harmadik hullámot sem lehetett megakadályozni, csakis oltással. Az indiai mutáns esetében ez fokozottan érvényes.

cimkék

hirdetés

Könyveink