Csak egészség legyen meg beteg
Ha hinni lehet a híreknek, a rendteremtés előbb-utóbb az egészségügyben is elindul, csak a részletekről tudunk még nagyon keveset. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a változtatásokról szóló hírek java része arról szól majd: kinek mennyi pénz jut a rendszerben, illetve arról, hogy az egészségügyi büdzsé valóban növekszik-e, vagy sem. A "Néhány gondolat egészségügyről, orvoslásról és reformról" című cikk folytatása - 2. rész.
Az egyik legszínvonalasabb orvosi szaklap, a New England Journal of Medicine 2009 elején különszámot szentelt egy új eljárásnak, amelynek révén a komoly műtéti szövődmények gyakorisága 36, a műtéti halálozás pedig több mint 40 százalékkal csökkent. A módszer rendkívül egyszerű, olcsó és könnyen megtanulható.
Ha egy gyógyszer 25 százalékkal növeli vagy csökkenti azt, amire hivatott, az világszenzáció – képviselők interpellálnak a parlamentben a mihamarabbi befogadásért, a betegek az utcán tüntetnek azért, hogy mielőbb hozzájuthassanak, és a forgalmazó cég több ezer orvosnak tart tudományos szimpóziumot. Ha van egy masina, ami hasonló eredményre képes, az biztosan több millió dollárba kerül (ld. Da Vinci robot), és szinte biztos, hogy minden sebész és kórházigazgató szeretne belőle egyet (vagy inkább kettőt), és a gyár képtelen kielégíteni az igényeket.
Ezek alapján joggal várhatnánk, hogy a New England Journal of Medicine-ben beharangozott új eljárást, ha lehet, még a fent említetteknél is nagyobb csinnadratta kövesse. Ezzel szemben gyakorlatilag semmi sem történt. Felhívtam tíz sebész ismerősömet, és mindössze egyikük hallott az eljárásról, de a közlemény lényeget még nagy vonalakban sem tudta felidézni.
De tulajdonképpen miről is szólt a cikk? Egy egyszerű "checklist"-ről, kipipálandó feladatok listájáról, mindössze 19 kérdésről, melyekre kötelezően válaszolni kell a műtét előtt, alatt és után. Valami bizarrul egyszerűt tessék elképzelni, az első kérdés például így szól (betegcserélők figyelem): A beteg megerősítette-e a nevét, a műtét helyét, a beavatkozás típusát, és hogy aláírta a beleegyező nyilatkozatot? Ha igen, pipa, és mehetünk tovább. A második kérdés: Meg van jelölve a műtéti terület? A harmadik: Ellenőrizték-e az altatógépet és a szükséges gyógyszereket? Majd: A műtőben mindenki mindenkiről tudja, hogy ki kicsoda és mi a feladata? Ha igen, pipa, jöhet a következő kérdés: Mindenki tudja, hogy ki a beteg és milyen műtét következik? Pipa, következő. Ki vannak téve a műtéthez szükséges röntgen (CT stb.) felvételek? Pipa, következő kérdés, és így tovább. Addig nem történhet meg a bemetszés, míg minden kérdésre nem válaszoltak kielégítően.
Egy ilyen fityfiritty képes a szövődmények számát és a halálozási mutatókat drasztikusan csökkenteni. Az, hogy a részfeladatok gazdái közösen megbeszélik a teendőket és a potenciális veszélyeket, ennyit számít. Van egy fogadásom, hogy nem hiszik egy szavamat sem, pedig így van. Ennek ellenére rengetegen hisznek benne, és elég sokan követik is a gyakorlatot külföldön.Nemrég egy iPhone alkalmazás is megjelent, az ingyenesen letölthető Safe Surgery Checklist nevű program, amely tartalmazza a kérdéseket, és segít megérteni a lényeget.
Korábban említett sebész ismerőseimnek elküldtem a cikket, majd felhívtam őket, hogy mikor vezetik be a saját osztályukon. Mindössze egyikőjük volt lelkes, a többiek érdemi magyarázat nélkül leráztak, legfeljebb annyit tettek hozzá, hogy nincs nekik idejük ilyesmivel foglalkozni.
Miért? Nem tudom. Miért nem használják? Nem tudom. Miért nem kötelező? Nem tudom.
Biztosan azért, mert ingyen van.
Beszéltem a módszerről egy radiológus professzorral is, aki félúton megállított, hogy ne is folytassam, tudja, hogy igazam van, tudja ő is, hogy a checklist alkalmazása javítja a munkavégzés minőségét. Említette, hogy egyszer rohantában elé toltak egy koponyaröntgen képet, amire rápillantott, majd kérte, hogy nyomtassanak róla egy negatív leletet, hisz nincs rajta semmi kóros. Az ajtóban hallotta, ahogy a gyakornok az ő kérésének megfelelően diktálja a leletet, és megállt, mert szinte semmit sem nézett meg, amit az aláírásával hitelesíteni készült. Visszament, elővette a negatív lelet sablonszövegét, és pontról pontra ellenőrizte azt, amit eredetileg meg kellett volna néznie. Nemrégiben újra összefutottunk, rögtön rákérdeztem a checklistre, és ... semmi változás, minden maradt úgy, ahogy volt, checklist "nyista".
Dr. Peter Pronovost, a John Hopkins Egyetem aneszteziológusa vezette be a checklist használatát és kiemelkedő eredményeket kapott. Szinte eltűntek a szövődmények és a mortalitás. Pronovost öt dolgot kért a kollégáitól:
- mossanak kezet,
- klórhexidinnel mossák le a bemetszés helyét,
- steril lepedővel takarják le a beteget,
- viseljenek steril kesztyűt, maszkot, sapkát és köpenyt, valamint
- sterilen fedjék be a metszés helyét.
Nem különösebben komplikált dolgok ezek, és természetesen először mindenki elküldte őt a fenébe, hogy hagyja őket békén, hiszen magától értetődően mindig, mindenkivel mindezt végigcsinálják. Pronovost megkérte a főnövért, hogy egy hónapig figyeljen, és az általa várt eredmény született: a betegek harmadánál legalább egy valami hiányzott...
Míg az orvostudomány irgalmatlan energiákat fektet a betegségek megismerésébe és a kezelésük kifejlesztésébe, a mindennapi orvoslás gyakorlati részére alig figyelnek. Az eljárások nagy része nincs pontosan megfogalmazva, csak csináld, ahogy gondolod, és a részletekre nem terjed ki a figyelem.
Saját kisfiam betegágyánál álltam a csecsemő intenzív osztályon az inkubátor mellett, és figyeltem, mi történik, hálistennek orvosként beengedtek. A vérben az oxigén szintje megmagyarázhatatlanul jojóként mozgott fel és le. Nem tudtam/akartam elfogadni azt a magyarázatot, hogy márpedig van ilyen, ez a betegség része. Egy-két nap után tűnt fel, hogy mindig akkor van ez a jelenség, amikor a legjobb nővér van szolgálatban, máskor pedig nem jelentkezik és több keserves nap után jöttem csak rá a magyarázatra. A legjobb nővér szó szerint betartotta, hogy pontosan négyóránként vérvétel és oxigénszint meghatározás, míg a vele párban lévő másik nővér akkor szívta le a lélegeztető gép tubusát, amikor arra járt. Így fordulhatott elő, hogy néha a tubus leszívást követően történt a vérvétel, és jó volt az oxigénszint, néha pedig előtte, és ezért volt rossz. A többi napon ugyanaz a nővér vette a vért és szívta le a tubust és ezért voltak relatíve normálisak az eredmények. Ha lett volna egy checklist, fél nap alatt kiderül minden, és talán hamarabb véget ért volna az a rémálom, és a következményei sem lettek volna olyan súlyosak.
A Time magazin Dr. Peter Pronovostot 2008-ban a világ 100 legbefolyásosabb gondolkodója közé választotta a betegbiztonság érdekében végzett korszakalkotó munkájáért. Talán éppen ideje lenne nekünk meghívni őt egy előadókörútra, biztosan többet tanulhatnánk tőle, mint azoktól, akik állandó szereplői, "haknistái" az itthoni konferenciaiparnak.
A cikk első részét itt olvashatja, a befejezésért kattintson ide!
Véleményét a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre várjuk!
