hirdetés
2025. november. 11., kedd - Márton.
hirdetés

 

Boldogtalanok a képernyőfüggők

Minél több időt töltenek az elektronikus eszközök monitorai előtt, annál boldogtalanabbak az amerikai tizenévesek egy tanulmány szerint.

A San Diegó-i Egyetem pszichológusai több mint egymillió amerikai tizenéves (nyolcadik, tizedik és tizenkettedik osztályos) adatait elemezték, amelyeket a Monitoring the Future című felmérésben gyűjtöttek – írta a ScienceDaily.com. A telefonok, tabletek és számítógépek képernyői előtt videojátékkal, közösségi médiával, chateléssel töltött idő és az életükkel való elégedettség összefüggését vizsgálták meg. A diákoknak olyan kérdésekre kellett felelniük, hogy milyen gyakran időznek telefonjuk, tabletjük, számítógépük előtt, mennyi időt töltenek szemtől szemben, valódi emberi társaságban és általában mennyire elégedettek az életükkel.

Azt találták, hogy akik több időt fordítanak a monitoraikra, kevésbé boldogok, mint akik sportra, újság- vagy magazinolvasásra, valóságos társas kapcsolatokra. Jean M. Twenge, a San Diegó-i Egyetem pszichológiaprofesszora szerint a képernyő elé ragadva töltött idő fokozza a boldogtalanságot.

"Ugyan a tanulmány nem állapított meg ok-okozati összefüggést, számos korábbi kutatás mutatta ki, hogy a közösségi portálok használata boldogtalanságot vált ki, ám fordítva nem igaz: a boldogtalanság nem ösztönöz a közösségi média használatára és a teljes képernyőmegvonás sem vezet boldogsághoz" - magyarázta Twenge.

Az Emotion című szaklap hétfői számában közölt tanulmány szerint a legboldogabb tinik naponta egy óránál valamivel kevesebb időt töltenek a digitális eszközök előtt. Az egyórás időtartamot meghaladva azonban a boldogtalanság együtt nő az egyre több gépidővel.

"A digitális média és a boldogság kulcsa a monitor előtti idő korlátozása. Fontos, hogy ne haladja meg a napi két órát, a barátokkal és mozgással töltött idő viszont nőjön, mert ez a két tevékenység biztosan kapcsolatos a boldogsággal"  mondta a kutató.

Az évtizedes trendeket vizsgálva a kutatócsoport ugyanennek a korosztálynak az 1990-es évektől kezdve felvett válaszait elemezte. Azt találták, hogy a képernyős eszközök sokasodása egybeesett az amerikai tinik mért boldogságszintjének zuhanásával.

"A fiatalok elégedettsége az életükkel, önbecsülése és boldogsága meredeken csökkent 2012 után. Ez volt az az év, amikor először haladta meg az 50 százalékot az amerikaiak között az okostelefont használók aránya"  emelte ki Twenge.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...