BMJ: Kalprotektin-szűréssel elkerülhető a kolonoszkópia
A székletben található kalprotektin érzékeny markere a bélgyulladásnak, ezért gyulladásos bélbetegség esetén kimutatása sok betegben fölöslegessé teszi az endoszkópos vizsgálatot.
Holland kutatók 13 olyan, szigorú kritériumok szerint kiválasztott tanulmány metaanalízisét végezték el, amelyekben először meghatározták a betegek székletében a kalprotektin-szintet, majd kolonoszkópiával és – a legtöbb vizsgálatban – biopsziával döntötték el, hogy fennáll-e krónikus gyulladásos bélbetegség (azaz Crohn-betegség vagy colitis ulcerosa). A tanulmányok közül 6-ot felnőtteken (n=670), 7-et gyermekeken és serdülőkön ((n=371) végeztek.
A panaszok és a klinikai tünetek valamennyi betegben felvetették a gyulladásos bélbetegség gyanúját, és ilyen esetekben általában elkerülhetetlennek tartják az endoszkópiát és a bélnyálkahártya szövettani vizsgálatát. A kolonoszkópia és annak előkészítése azonban sokak által kellemetlennek érzett beavatkozás, és a megvizsgáltak jelentős részében nem mutatnak ki semmilyen elváltozást. Véres széklet esetén a személyek egyharmadában, más tünetek (hasmenés, hasi fádalom, fogyás) fennállásakor a személyek felében negatív lesz az endoszkópia eredménye.
Egy egyszerű, olcsó, nem invazív szűrővizsgálat segítségével, amely nagy valószínűséggel különíti el a gyulladásos bélbetegeket a kis kockázatú személyektől, jelentősen csökkenthető a fölösleges kolonoszkópiák száma. A metaanalízis célja annak igazolása volt, hogy erre a célra, a szűrésre, jól használható a kalprotektin szintjének meghatározása a székletben.
A kalprotektin a bélnyálkahártya gyulladásos sejtjeinek citoszóljában található nagy fehérje, amely a székletmintában szobahőmérsékleten is egy hétig stabil marad és már 5 g-nyi székletből meghatározható a koncentrációja. Gyulladásos bélbetegség 50 µg/g-os szint felett gyanítható.
Eredmények
Az endoszkópia a felnőttek 32, és a gyermekek-serdülők 61 százalékában igazolt gyulladásos bélbetegséget. Összesítve az adatokat, a kalprotektin-szűrés szenzitivitása a felnőttek esetében 0,93 (95 százalékos konfidencia intervallum: 0,85–0,97), a gyermekeknél 0,92 (0,84–0.96) volt. A specificitás értéke a felnőttekben 0,96 (0,79–0,99), a gyermekekben 0,76 (0,62–0,86) volt. A specificitás a gyermekekben szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult, mint a felnőttekben.
Ezekből az adatokból az következik, hogy ha csak a kalprotektin-pozitív esetekben végeztek volna kolonoszkópiát, akkor a felnőtteknél 67 százalékkal csökkent volna az invazív vizsgálatok száma és csak 3 százalékuknál lett volna fölösleges az endoszkópia. A felnőtteknek csupán 2 százalékában fordult volna elő, hogy gyulladásos bélbetegségük ellenére nem végezték volna el rajtuk az invazív vizsgálatot, ami késleltette volna betegségük felismerését. A gyermekek és serdülők esetében 35 százalékkal csökkent volna a kolonoszkópiák száma, 9 százalékukon végeztek volna fölöslegesen endoszkópiát, és 5 százalékuknak ugyan szüksége lett volna a kolonoszkópiára, mert gyulladásos bélbetegségük volt, de a szűrés eredménye alapján elmulasztották volna náluk a vizsgálatot.
Nagy a szóródás
A felnőttek és a gyermekek eredményei között jelentős különbség volt. Ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy más volt a két csoportban a gyulladásos bélbetegségek megoszlása: míg a felnőtt betegekben viszonylag gyakori volt az irritábilis bél szindróma, és ezekben az esetekben igen nagy volt a specificitás értéke, a gyermekeknél ez a betegség csak elvétve fordult elő. Szerepe lehet annak is, hogy a vizsgált gyermekek körébe minden korcsoportot – csecsemőket is – bevontak, és mivel a kisgyerekekben a székletmintát rendszerint a nedvességet elnyelő pelenkából nyerik, náluk a valóságosnál magasabbnak adódhat a kalprotektin szintje.
A szerzők szűrővizsgálat céljára – elsősorban felnőttekben – megfelelőnek tartják a kalprotektin-szint meghatározását, azonban fehívják a figyelmet arra, hogy bár igen gondosan választották ki az elemzett vizsgálatokat, ezek eredményei erősen szóródtak.
