Tudomány
Bizonyítékokon alapuló kínvallatás
2009. december 17. 10:12
Barack Obama még szeptemberben bejelentette: szakít az elődje idején alkalmazott tudománytalan kihallgatási módszerekkel, és létrehoz egy speciális csoportot, amely bizonyítékokon alapuló vallatási technikákkal fogja a fogvatartottak nyelvét megoldani.
A kérdés természetesen nem pusztán az, hogy létezik-e egyáltalán hatékony, „tudományos” vallatási módszer, de az is, hogy ha igen, akkor morálisan milyen esetekben igazolható ezek használata. A tudomány csak egyetlen kapcsolódó kérdés megválaszolásában tud segítséget nyújtani: van-e olyan kényszerítő erejű módszer, amely hatékonyan deríti ki az igazságot és nem okoz maradandó károsodást?
A kriminálpszichológusok legnagyobb része szerint ilyen módszer nincs. Az USA Nemzeti Védelmi Hivatala által megrendelt, az interneten szabadon olvasható 2006-os tanulmány, A vallatás tudománya és művészete háromszáz oldalon elemzi a magatartás-tudománytól kezdve az agyi leképező technikákon át a jövő szükséges kutatási irányaiig a témával kapcsolatos ismereteket, és szintén erre a következtetésre jut.
Azonban nemcsak olyan módszer nincs, amely nem okoz maradandó károsodást, de olyan sincs, amellyel igaz vallomásra bírható a fogvatartott. 1992-ben Gisli H. Gudjonsson pszichológus tanulmánykötetében – A kihallgatás és a vallomás pszichológiája – száz rendőrségi vallomástételt elemzett. Következtetése szerint a kikényszerített vallomás sikeressége az egyén szuggesztibilitásának, együttműködési készségének és (a rendőrség által megfigyelt) hétköznapi életének függvénye; ám az így tett vallomás nem feltétlenül a valóban elkövetett bűncselekményről, hanem a vádolt személy fenyegetett és elnyomott helyzetben megnyilvánuló viselkedéséről szól. A felülvizsgált vallomások rendkívül gyakran bizonyultak hamisnak.
A kínvallatásnak Ázsiában és a Balkánon szokásos módja a talpra mért ütések alkalmazása. A falakának nevezett módszer a talpon lévő sűrű idegvégződések miatt rendkívüli fájdalmat okoz, mindemellett nehezen detektálható nyomokat hagy hátra. A megkínzottak bármit bevallanak, csak hogy szabaduljanak a testi fájdalomtól. Alkalmazását elősegíti, ha nagy az impunitási (büntethetetlenségi) arány: a rendvédelmi szervek által elkövetett bűncselekményeket vagy túlkapásokat nem büntetik.
Egy ilyen rendszer a tekintélyelvű társadalmi közegben észrevétlenül fennmaradhat. Bizonyíték erre az Egyesült Államokban a hatvanas években Stanley Milgram által végzett kísérlet, amelynek célja az alanyok autoritással szembeni engedelmességének vizsgálata volt, vagyis amikor olyasmi megtételét kérték tőlük, ami ellenkezik lelkiismeretükkel. A résztvevők azt hitték, hogy a kísérlet a büntetés tanulásra kifejtett hatását vizsgálja, és az volt a feladatuk, hogy az eléjük ültetett „tanulót” egyre növekvő áramütéssel büntessék, ha az nem mond vissza helyesen egy szópárokból álló listát. Áram nem volt, csak a kísérleti alanyok hitték, hogy 15 volttól indul a büntetés; a tanulót alakító színész eljátszotta az egyre nagyobb fájdalmat, és 150 voltnál már kiabált, hogy azonnal állítsák le a kísérletet. Ha a kísérleti alany nem volt hajlandó folytatni, a kísérletvezető biztatta, mondván, ő vállal minden felelősséget a kísérlet eredményéért és a tanuló épségéért, s a kísérletet folytatni kell. Ezek után a résztvevők 65 százaléka volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos, halálos áramütést is!
Philip Zimbardo, a híres stanfordi börtönkísérlet vezetője legutóbb 2005-ben hasonló témájú könyvet jelentett meg. A „Lucifer-effektus”- ban leszögezi: nem az egyén személyiségében kódolt a hóhéri és inkvizítori hajlam, hanem a szituációban. 1971-ben a Stanford Egyetem önkéntes diákjai vettek részt Zimbardónak abban a hírhedt vizsgálatában, amely megerősítette Milgram következtetéseit. A kísérletet félbe kellett szakítani, mert a „börtönőr” és „fogoly” szerepbe beosztott diákok veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét. Zimbardo szerint ilyenkor „börtönőr”-öket a Lucifer-hatás teszi brutálissá, azaz a börtönkörnyezet eleve zárt és erőszakos jellege.
Forrás: Medical Tribune
