hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Befejeződött a skill-laborhálózat létrehozása az országban

Befejeződött a skill-laborok országos hálózatának kiépítése az egészségügyben, közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ).

Az OKFŐ, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnerségében létrejövő fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 13,5 milliárd forintos támogatásával.

Ezzel a három egyetemi központban és tizenhat megyei oktatókórházi laborban lehetővé vált a diagnosztikus, terápiás és életmentő beavatkozások gyakorlati oktatása szimulációs környezetben, valamint kidolgoztak egy egységes képzési programot és oktatói hálózatot is.

Ma már csaknem minden, a betegellátáshoz szükséges beavatkozás modellezhető és elsajátítható szimulációs környezetben is, ezért a szimuláció egyre nagyobb szerepet kap az oktatásban, az új technológiák bevezetésénél az egészségügyben és a betegbiztonságban. A program keretében a kórházakba 254 féle készségfejlesztő és szimulációs eszköz került, kórházanként átlagosan 1020 eszköz, a vérnyomásmérőtől a betegszimulátor babákig. Így ebben az oktatási környezetben élethű helyzetek modellezésével sajátíthatók el ápolói, orvosi műfogások, mint például az újraélesztés, az érkanül behelyezése vagy a szülészeti ultrahangvizsgálat, de a legkorszerűbb laparoszkópos technikában is rutin szerezhető.

A projekt 2017 szeptemberében indult és idén márciusban zárult.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink