hirdetés

Skill-labor a Hetényi Géza Kórház Rendelőintézetben

A fejlesztéssel, országos intézményi együttműködéssel olyan skill hálózat alapjait sikerült lefektetni, amely hozzájárul a szakemberek gyakorlati oktatásához.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézet 2022. szeptember 19-én skill-labor átadást rendezett, melyen bemutatták a képzések lebonyolításához tartozó helyiségeket, eszközöket, amelyek segítségével olyan szimulációs park áll a kórház rendelkezésre, ahol orvosok és egészségügyi szakdolgozók, orvostanhallgatók továbbá az ápolóképzésben részt vevők gyakorolhatják a betegellátást, valamint valósághű körülmények között oktathatók a diagnosztikus, terápiás, köztük életmentő beavatkozásokat.

A sajtónyilvános átadó ünnepségen Piroska Miklós főigazgató és prof. dr. Boros Mihály, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára köszöntőjét követően szakmai előadások hangzottak el. Dr. Bráth Endre, az Országos Kórházi Főigazgatóság orvosszakmai szakértője, majd dr. Herr György,  a Hetényi Géza Kórház Skill laborjának szakmai felelőse tartott rövid tájékoztatást a programról, lehetőségekről és a már elért képzési eredményekről. Az előadók minden esetben kiemelték, hogy a megvalósult fejlesztéssel, országos intézményi együttműködéssel olyan skill hálózat alapjait sikerült lefektetni, amely hozzájárul az egyészségügyi szakemberek gyakorlati oktatásához.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – konzorciumi partnerségében – országos skill-laborhálózatot hoztak létre az EFOP-4.2.2-16-2017-00001 Skill laborok fejlesztése projekt keretén belül, 13 557 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatással. A fejlesztés eredményeként egyedülálló skill-laborhálózat épült ki 19 helyszínen a 3 egyetemi skill-központ (Debrecen, Pécs, Szeged) és a szakmai irányításukkal működő 16 oktatókórházi skill-labor bevonásával. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg. Célja a betegbiztonság és az egészségügyi szakemberképzés hatékonyságának növelése, továbbá a skillképzés gyakorlatának általánossá tétele a hazai orvos- és egészségügyi szakdolgozó képzésben.

(forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...