hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

Bedros szerint megépül a Dél-budai Centrumkórház

Gőzerővel folyik a Dél-budai Centrumkórház (DBC) megvalósításának előkészítése – mondta az Origónak a projektet vezető miniszterelnöki megbízott, Bedros J. Róbert.

Hogy áll most a Dél-budai Centrumkórház beruházása? (...)

Sajnos úgy tűnik, hogy amíg a toronydaruk fel nem sorakoznak az építkezésen Dobogón, addig egyesek megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni abból, hogy a közvéleményt riogatják. Magyarország Kormánya azonban továbbra is elkötelezett a magyar viszonylatban egyedülálló kórházfejlesztés megvalósítása iránt.

A politikai nyilatkozatokon túl ez miben nyilvánul meg?

Például az építési engedélyhez szükséges telekalakítási engedély kiadását a baloldali vezetésű XI. kerületi önkormányzat tavaly – jogellenesen – megtagadta. A DBC Zrt. bírósághoz fordult, amely decemberben jogerősen megsemmisítette az újbudai önkormányzat elutasító határozatát, de így is csak február végén kaphatta meg az építési engedélyt a Dél-budai Centrumkórház és csupán március végére zárulhatott le a telekalakítási engedélyezési eljárás. Most már végre egy helyrajzi számon egyesültek a DBC Zrt. vagyonkezelésében álló telkek, és erről megkaptuk a földhivatali határozatot is.  Megjegyzem, az említett bírósági ítéletben meghatározott harmincezer forintos perköltséget is csak a felszólító levelünket követően volt hajlandó megfizetni az Újbudai Polgármesteri Hivatal.Nem könnyű így haladni, de megnyugtatok mindenkit: megyünk előre.

Mi a további menetrend?

A kiviteli tervek az idén elkészülnek. Ezt követően, uniós közbeszerzési eljárás keretében kerülhet sor a kivitelező kiválasztására, amely a beruházás méretére és összetettségére való tekintettel a minimálisan előírt három hónapnál várhatóan több időt vesz majd igénybe. A kivitelezés maga körülbelül négy évig tart.

Miért húzódik ennyire a tervezés?

Az 1200 ágyas Dél-budai Centrumkórház Magyarország egyik legbonyolultabb és legmodernebb létesítménye lesz, amely körülbelül 5 futballpályányi területen épül meg és 1,2 millió embert lát majd el. Magyarországon eddig ismeretlen színvonalú, integrált betegellátás valósul meg a DBC-ben. Az intézmény egyetlen szerves egészként működik majd: a kórtörténeti és a biztosítási adatbázis, a személyzeti jelenlét és készültség, az orvostechnológiai eszközpark, a szállítás, az anyag-, gyógyszer- és vérellátás, az épület infrastruktúra-üzemeltetése, az eszközparkmenedzsment, a takarítás és a higiénia, az élelmezés, a diagnosztika, a kutatás, az oktatás, a biztonságtechnika, a megelőzés és a digitális közösség – minden területet integrálunk. Csak a tervezéssel több mint 250 szakember foglalkozik évek óta, hiszen nemcsak egy hatalmas épületről, hanem egy komplex gyógyító intézmény kialakításáról van szó. Mindez óriási felelősséggel jár. Mi történik, ha egy színházban az egyik szektorban rossz az akusztika, vagy kényelmetlenek a székek? Kevesebb lesz a néző, több a panasz. Ha egy irodaházban sokat kell várni a liftre? Többen lépcsőznek majd. Azonban hasonló hiba egy kórházban akár végzetes következményekhez is vezethet. Itt minden funkció életekről szól.

A teljes interjút az Origo közli.

(forrás: Origo)

Könyveink

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...