Balkán expressz

Gion Nándor: Mit jelent a tök alsó? - Novellák a hagyatékból

Az 1941-ben a bácskai Szenttamáson született és 2002-ben Budapesten meghalt szerző egyike a magyar irodalom érdemtelenül elfelejtett nagy alakjainak. Életműve soha nem került be az úgynevezett kánonba, noha Latroknak is játszott című regényciklusának első kötete (Virágos Katona, 1973) világirodalmi mércével is jelentős, és a másik két kötet (Rózsaméz, 1975, Ez a nap a miénk, 1997) ugyancsak messze meghaladja kortárs regényeink átlagát. Hogy Gion novellista volt elsősorban vagy regényíró, ezt nem könnyű eldönteni. Mert kétségtelen, hogy regényei szerkezetét is átjárja a kisebb elbeszélések lélegzete, miközben novellái hajlanak arra, hogy laza vagy viszonylag szoros ciklusokba, regényszerű formákba szerveződjenek. Ennek alapja talán az, hogy Gion a legritkább esetben lép ki saját, minden ízében ismert jugoszláviai, balkáni, vajdasági világából, és e kis, lokális, ugyanakkor egyetemes jelentéseket hordozó világ könnyedén válhat félig-meddig mitologikussá, vagyis olyan univerzummá, melynek megvannak a maga állandó szereplői, akik minden gond nélkül járnak át az egyik elbeszélésből a másikba. Gion főként történelmi regényeket írt, mégpedig Gabriel García Márquez formálására hasonlító módon, vagyis mindig tíz centivel a valóság fölött lebegve. Realista, de amolyan balkáni mágikus realizmus ez (maga Gion „dúsított realizmus”- nak nevezte egy interjújában), több vérrel és brutalitással, és persze sokkal több abszurd elemmel, mint a nagy kolumbiai műveiben. Ami García Márqueznél Macondo, az itt Szenttamás – a világ köldöke.