hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Az orvosok 25-34 évesen, az ápolók 30-34 évesen kelnek útra

Az egészségügyi szakemberhiány elleni kormányzati terápiák hatástalanságáról ír a Népszava.

A lap különösen a háziorvoshiányt tartja súlyosnak, megjegyezve, hogy már a következő egy-két évben sem garantált a lakosság biztonságos ellátása. Bizonyságul számokat idéznek,  például azt, hogy a 2010-ben végzett 192 háziorvosból - akik közül már eleve kevesebben helyezkedtek el az eredeti területükön - alig hat hónap alatt 29-en hagyják el az országot, miközben egy tavalyi ÁSZ-jelentés szerint 171 hazai háziorvosi körzet betöltetlen az összesen 6735-ből.

Felemlítik azt a miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi egyes szakorvosi végzettséggel rendelkezők számára, hogy háziorvosi tevékenységet végezzenek, amennyiben öt éven belül leteszik a háziorvosi szakvizsgát is. Csakhogy – jegyzik meg  –  a jogszabályban felsorolt területek többsége már eleve hiányszakma a hazai egészségügyben, amit tovább ront a folyamatos elvándorlás.

Idézik az Alapellátó Orvosok Szövetsége elnökének a nyilatkozatát is, aki kifejtette: egy olyan általános orvoshiányos helyzetben, ami az alapellátást és a kórházi ellátást egyformán érinti, nem számít arra, hogy a "kórházi orvosok most majd elindulnak és háziorvosi praxisokat fognak vásárolni".

Nem tartják hatásosabbnak azt a kormányzati elgondolást sem, miszerint az elvándorlókat és pályaelhagyókat pótlandó, OKJ-s tanfolyamokon képeznének át nyolc általánost végzett tartós munkanélkülieket ápolóvá. Utóbbi már csak azért is szürreális – jegyzi meg a Népszava  –, mert Magyarországon sem OKJ-s ápolóasszisztens-, sem háziápoló-képzés nincs, ápolási asszisztenseket képeznek ugyan, oda viszont csakis érettségizettek jelentkezhetnek. Ráadásul nem is ezek az ápolási asszisztensek, hanem a jól képzett, nyelvet beszélő szakdolgozók hagyják el legtöbben az országot, méghozzá egyre növekvő számban.

Egyébként az elvándorló szakdolgozók többsége 30-34 év közötti nő, míg az orvosok és fogorvosok között a 25-34 éves férfiak vannak legnagyobb arányban.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink