hirdetés

Az OMSZ szerint jól működik az ügyeleti rendszer Pest vármegyében is

Az első negyedév tapasztalatai továbbra is azt mutatják, hogy jól működik az új ügyeleti rendszer Pest vármegyében is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szerint.

Az OMSZ az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, a vármegye 21 ügyeleti ellátóhelyén február elseje óta már mintegy 25 ezer beteget láttak el a szakemberek, ebből 9 ezer gyermek, illetve 18 év alatti fiatal volt. Kétezer beteg esetében elég volt a telefonos orvosi tanácsadás, 20 ezer beteget valamelyik ügyeleten, 3 ezer beteget pedig a saját otthonában vizsgáltak meg és láttak el az orvosok, mentőtisztek és kiterjesztett hatáskörű ápolók.

Tájékoztatásuk szerint a jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek közel 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, vagyis a beteget nem kellett további ellátásra szakintézménybe irányítani. Az átlagos forgalom a hétvégéken is óránként és ellátóhelyenként kevesebb mint két beteg volt, és a 25 ezer esetből mindössze 120 beteg állapota minősült súlyosnak.

A 1830-as központi ügyeleti telefonszám hívásfogadó rendszerében az átlagos várakozási idő Pest vármegyében kevesebb mint egy perc, a segítő telefonbeszélgetések átlagos időtartama 3 perc 20 másodperc volt. A működési és betegforgalmi adatokat a jövőben is folyamatosan elemzik annak érdekében, hogy a 1830-as hívásfogadó kapacitása és az ügyeleti ellátó helyek erőforrásai mindenkor megfeleljenek a betegek szükségleteinek.

A közlemény szerint nyáron az agglomerációban, nyaralóövezetekben tartózkodók számának növekedése várhatóan a háziorvosi ügyeletek betegforgalmában is érvényesül, ezért Tahitótfalun szezonális ügyeleti pontot, Szigetszentmiklóson időszakos gyermekügyeletet létesítenek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...