Az ombudsman a szülői jelenlétről a PIC-en

Az alapvető jogok biztosa szerint a koraszülött intenzív osztályon lévő gyermek joga és legjobb érdeke a szülő állandó jelenléte, ezért visszásságot okoz, hogy az egészségügyi-ellátó rendszer nem tudja ezt minden PIC osztályon biztosítani.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írta, Székely László a vizsgálatot egy panaszlevél alapján indította, amelyben egy édesanya a PIC osztályok eltérő ellátási gyakorlatára hívta fel a figyelmet. Az ombudsman a vizsgálat során jelentős tárgyi-személyi és alapvető szemléletbeli különbségeket tapasztalt két fővárosi koraszülött intenzív osztály működésének körülményeiben, gyermekközpontú megoldásaiban. A Honvéd Kórház PIC Osztálya gyermek- és családbarát ellátást valósított meg, amely egységként kezeli a koraszülött gyereket és a családját, ezért lehetővé teszik a szülői gondoskodást. A Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonatológiai Intenzív Centruma viszont nem érvényesíti a gyermek legjobb érdekét – állapította meg Székely László.

Közölte, a koraszülött-ellátásban a gyermek legjobb érdeke az életvédelmi feladatok és a szakszerű orvosi ellátás biztosításán túl csak akkor érvényesül, ha az ellátás során a lehető legkisebb mértékben csorbulnak a koraszülöttek és a szülők jogai. Egy egészségügyi ellátás akkor felel meg a gyermekjogi követelményeknek, ha fokozott figyelemmel van minden gyermek alapvető szükségletére és speciális helyzetére.

A szülői jelenlét biztosításával kapcsolatban hangsúlyozta, a jogalkotónak folyamatosan lépéseket kell tennie a beteg gyermek kapcsolattartási jogának érvényesülését elősegítő, a benntartózkodás körülményeit egységesítő, a minőségi ellátást elősegítő környezet és a szemléletváltás jogi alapjainak megteremtésére. Az ombudsman szerint alapjogi aggályokhoz vezet, hogy jelenleg nincs egységes előírás és gyakorlat az állapotuk súlyossága miatt különböző ellátásra szoruló koraszülöttek világos elkülönítésére. Továbbá aggályos az is, hogy a donor anyatej-ellátás lehetőségeinek mérlegelése nélkül automatikusan tápszert kapnak a koraszülöttek az anya anyatejének hiányában.

Székely László felkérte a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főigazgatóját, hogy vizsgálja meg, milyen intézkedéseket tud bevezetni az egészségügyi ellátásra szoruló gyermekek legjobb érdekének szolgálatára, így a PIC osztályon elhelyezett koraszülött kisbabák anyatejes táplálásának ösztönzésére, a donor anyatejjel történő táplálás biztosítására és a szülők folyamatos, intenzívebb jelenléte és gondozásba történő bevonása elősegítésére.

Az emberi erőforrások miniszterénél azt kezdeményezte, mérje fel, hogy az egyes PIC osztályoknál jelenleg rendelkezésre állnak-e a működés minimumfeltételei, elegendőek-e a kapacitások arra, hogy a koraszülötteket valóban az állapotuk által indokolt szinten lássák el. Emellett kérte a szaktárcától, hogy tekintse át a donor anyatej-ellátás helyzetét, az anyatejgyűjtő állomások működését, valamint dolgozzon ki intézkedési tervet arra vonatkozóan, hogy milyen intézményi garanciákkal biztosítható a jövőben a gyermek-, és családközpontú ellátás, így a kapcsolattartás jogának gyakorlása is a PIC osztályokon  olvasható a közleményben.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...