2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az oltások kötelezővé tételét kezdeményezte az olasz kormányfő

Kötelező lesz a koronavírus elleni oltás a nagykorúak számára Új-Kaledóniában is. Nemzetközi kitekintés.

Angliában jórészt stagnált, Skóciában ugyanakkor jelentősen megugrott a koronavírus-hordozók száma a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett legfrissebb becslése szerint. A járvány terjedési sebességét mérő R reprodukciós ráta valamelyest csökkent az elmúlt héten Angliában.

A brit kormány mellett működő oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (JCVI) péntek este ismertetett ajánlása szerint a 12-15 éves korosztály tagjai közül csak a krónikus betegségekkel küszködőket kellene beoltani a koronavírus elleni vakcinákkal. A statisztikai hivatal széleskörű lakossági próbaszűrésekre alapuló számításai szerint Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - jelenleg 766 100 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma. Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 70 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 1,41 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus. A statisztikai hivatal egy héttel ezelőtti hasonló modellszámítása 756 900 angliai fertőzöttet valószínűsített; ez a teljes angliai lakosságon belül 1,39 százalékos fertőzöttségi aránynak felelt meg.

Skóciában ugyanakkor az ONS által múlt pénteken kimutatott 36 700-ról 69 500-ra emelkedett a vírushordozók valószínűsíthető száma. Ez azt jelenti, hogy a skót lakosságon belül 75 ember közül egy tekinthető fertőzöttnek az egy hete mért 140:1 arány után. Skóciában így a fertőzöttek aránya 0,70 százalékról egy hét alatt 1,32 százalékra emelkedett.

A skót kormány az utóbbi napokban több felhívásban is kérte a fiatalokat, hogy adassák be maguknak a koronavírus elleni oltást, mivel az új fertőződéses esetek kétharmadát a 40 év alatti korosztályban észlelik, és a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók 30 százaléka is ebből a korcsoportból kerül ki. A JCVI pénteken ismertetett, az Egyesült Királyság egészére érvényes ajánlása szerint ugyanakkor a 12-15 éves korosztály tagjai közül csak azokat lenne érdemes beoltani, akik meghatározott krónikus alapbetegségekkel küszködnek, és emiatt nagyobb a veszélye annak, hogy koronavírusfertőzés esetén súlyosan megbetegszenek. Az oltásügyi bizottság állásfoglalása szerint az egészséges 12-15 éves gyerekek esetében csekély a koronavírusfertőzésből kialakuló súlyos betegség kockázata, így ebben a korcsoportban a koronavírus elleni oltás tömeges alkalmazásának potenciális előnyei is csekélyek. A testület szerint a gyerekek nagyon nagy többsége tünetek nélkül vagy enyhe tünetekkel, kezelés nélkül átvészeli a SARS-CoV-2 koronavírus okozta fertőzést.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett friss számításai szerint az R reprodukciós ráta Angliában valamelyest csökkent: jelenleg 0,9 és 1,1 között jár.  Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 9-11 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis ha a becslési sáv két szélsőértéke közül az alsó az igaz, akkor a koronavírus-járvány angliai terjedési üteme lassul.

*

Oroszországban 38,5 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, legalább az egyik oltást 45,4 millió embernek adták be, jelentette be Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes egy pénteki moszkvai tanácskozáson. Az ország ősszel érheti el a kollektív immunitást, ami Golikova szerint azt jelenti, hogy  a lakosság mintegy 80 százalékának, azaz több mint 90 millió embernek kell megkapnia a védőoltást vagy átesnie a betegségen.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon azt mondta, hogy Oroszországban elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, és nem  halad rossz tempóban a vakcináció. Ugyanakkor a folyamat további gyorsítását sürgette annak érdekében, hogy az esetszám ősszel várható növekedése ne váljon majd "kritikussá".  

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 18 856-tal 6 975 174-re emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. A napi növekmény 0,27 százalék, az új esetek 7,1 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 552 825-re csökkent, a halottaké 799-cel 186 690-re, a felépülteké pedig 18 690-nel 6 236 738-ra nőtt.  Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 180 millió, az elmúlt napon pedig 464 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 1 192 677 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

*

Ukrajnában a koronavírusos megbetegedések és az elhalálozások számának növekedése miatt valószínű, hogy szeptember közepéig szigorítani kell a karanténkorlátozásokon, jelentette ki pénteken Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője. A szakértő rámutatott arra, hogy az országban egy hét alatt az új betegek száma negyedével nőtt, és két egymást követő napon haladta meg a fertőződések kimutatási aránya a "zöld" kategóriára vonatkozó négyszázalékos küszöböt. Jelenleg még Ukrajna egésze a járványhelyzet szerinti legenyhébb, "zöld" besorolásban van.

Jelenleg a helyzet még ellenőrizhető, de az egészségügyi rendszer terhelése egyre növekszik: a Covid-betegek ellátására kijelölt kórházak intenzív osztályain már minden ötödik ágy, az orvosi oxigénellátó berendezéssel felszerelt ágyaknak pedig a 14 százaléka foglalt. Ezzel együtt a napi halálozási ráta is emelkedett az előző héttel összehasonlítva ötven százalékkal, elérve napi átlagban a 38 főt. Az Ukrajinszka Pravda hírportál pénteken arra mutatott rá, hogy két régió, a keleti Luhanszk és a déli Odessza megye már két napja nem felel meg a "zöld" besorolás követelményeinek. Mindkettőben a kórházak leterheltsége meghaladja a megengedett ötven százalékot. Ha három egymást követő napon fennáll ez a helyzet, a régiókat a szabályok szerint szigorúbb kategóriába kell átsorolni.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a Facebookon közölte, hogy a Világbank hamarosan 150 millió dollárt különíthet el Ukrajnának a koronavírus elleni küzdelemre és az oltási ütem felgyorsítására. Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 498 951-en kapták meg valamely védőoltás első, 4 012 016-an a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Csütörtökön 152 772 embert oltottak be az országban.

Ukrajnában péntekre tovább gyorsult a járvány terjedése, 2693-mal 2 293 541-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény 216-tal több az előző napiénál. Egy nap alatt újabb 45 ember halt bele a Covid-19 betegségbe, a járvány kezdete óta elhunytak száma ezzel 53 922-re emelkedett. Eddig 2 210 866-an gyógyultak meg, miközben az aktív fertőzöttek száma több mint 1500-zal 28 753-ra nőtt. Kórházba 826 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg előző nap a számuk 787 volt.

*

Kötelező lesz a koronavírus elleni oltás a nagykorúak számára Új-Kaledóniában, ahol eddig a lakosságnak alig 30 százaléka vette fel a vakcina mindkét adagját. A Csendes-óceánban található szigetcsoport kongresszusa pénteken egyhangúlag megszavazta az intézkedést, amely a beutazókra is vonatkozik ezentúl. Az oltás nem lesz kötelező a 18 éven alattiak számára, illetve egészségügyi okokból is felmentést lehet kérni az oltás alól. 

A Franciaországhoz tartozó Új-Kaledónia a világ egyik olyan ritka területe, amelyet eddig teljesen megkímélt a járvány, egyetlen koronavírusos esetet sem jelentettek.  A 270 ezer lakosú szigetvilágban eddig 71 ezren vették fel a koronavírus elleni oltás mindkét adagját, azaz a lakosság alig 30 százaléka számít védettnek, jóllehet a vírus eddig nem jelent meg Új-Kaledóniában. A hatóságok azonban a korábbi variánsoknál fertőzőbb delta mutáns miatt nagyon valószínűnek tartják, hogy a szigorú beutazási feltételek és a kötelező karantén ellenére is előbb-utóbb náluk is berobban a járvány.

Szakemberek szerint a lakosság 60 százalékának beoltása szükséges ahhoz, hogy járvány esetén ne omoljon össze a helyi egészségügyi rendszer. Ennek oka a szakemberhiány: nincs elegendő infektológus és ápoló, miután a koronavírus-járvány 2020 márciusi kezdete óta gyakorlatilag lehetetlen beutazni a szigetvilágba. A pénteken megszavazott törvény egyelőre nem szankcionálja azokat, akik nem kívánják beoltatni magukat. A kockázatosként megjelölt munkakörökben dolgozók (egészségügyi dolgozók, repülőtéri alkalmazottak) viszont 175 ezer frankos (félmillió forintos) pénzbüntetéssel sújthatók, amennyiben december 31-ig nem veszik fel az oltást.

*

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a múlt héthez képest. Szlovéniában a hétnapos átlag százezer főre vetítve jelenleg 501, és magas, 18,5 százalék a pozitív tesztek aránya. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) csütörtöki jelentése szerint az egész ország átkerült a piros, súlyosan fertőzött régiók listájára. Péntekre 610 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon nem halt meg senki. A koronavírusos betegek közül 180-an vannak kórházban, 41-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 998 476-an kaptak védőoltást, közülük 912 243-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 47, illetve 43 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 816 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 376 ezret. A vírus okozta Covid-19 betegségben az elmúlt napon hat beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8355-re emelkedett. Kórházban 457 beteget ápolnak, 57-en vannak lélegeztetőgépen.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter közölte: a kórházban kezelt betegek száma a kétszerese, az intenzív osztályok kezelt betegek száma pedig a háromszorosa a tavaly ilyenkori adatnak. A múlt héthez képest 31 százalékkal nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma is.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 734 997-en kaptak védőoltást - a jogosultak 42,7, a felnőtt lakosság 51,3 százaléka -, közülük 1 624 041-en már a második adagot is. Az ECDC Horvátország több régióját is a legszigorúbb, piros besorolás alá helyezte. A tengermellék ugyanakkor továbbra is az enyhébb, narancssárga, azaz kockázatos besorolás alá esik.

*

A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is szorgalmazta az olasz sajtó pénteki jelentése szerint. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kötelező vakcinázás bevezetéséhez arra van szükség, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) engedélyezze az oltóanyagokat. Kifejtette: attól kezdve, hogy a vakcinákra már nem a vészhelyzeti alkalmazás vonatkozik, ugyanúgy kötelezővé lehet tenni a beadásukat, mint bármelyik más oltás esetében. Mario Draghi megjegyezte, hogy a kötelezővé tételt az Európai Unió tagállamaival is egyeztetni kell.

Az egészségügyben és az oktatásban dolgozók után más szakmai kategóriák esetében is kötelezővé akarják tenni a védettségi igazolást, a közigazgatásban dolgozókkal kezdve. Renato Brunetta közigazgatási miniszter már korábban bejelentette, hogy a közintézményekben vissza akarja vezetni a jelenlétben végzett munkát a 2020 márciustól alkalmazott távmunka helyett.

Az Olasz Gyógyszerügynökség elnöke, Giorgio Palu úgy vélte, a védőoltás kötelezővé tétele "racionális" döntés, de politikai felelősségvállalás szükséges hozzá. Megjegyezte, hogy Olaszországban tizenegy kötelező oltás van.

A védettségi kötelezettség megosztja a kormánypártokat, melyek között a Matteo Salvini vezette Liga a kötelező vakcinázásnál is sürgetőbbnek tartja a tesztelés ingyenessé tételét, elsősorban a tanulók számára. Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a harmadik dózis védőoltást elsőként a legsérülékenyebbek kapják meg szeptember végétől kezdve. A lakosság nagy része azonban csak jövő évben kap ismétlő oltást, miután a védettségi érvényességet a jelenlegi kilenc hónapról egy évre akarják emelni.

Az átoltottság meghaladta a 70 százalékot: több mint 38 millió olasz részesült már két adag oltásban. Egyedül Szicíliában vezették vissza a járványkorlátozásokat, közöttük a maszk szabadtéren is kötelező viselését, de a mutatók a déli Calabriában és Szardínián is elérték a veszélyességi küszöböt a delta variáns terjedése miatt.  Országosan a napi esetszám és a kórházban kezeltek száma nem ugrott meg, az utóbbi két hét alatt viszont kétszeresére emelkedett a halottak napi száma, és megközelítette a hetvenet.

*

A világon 219 755 461 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 219 014 988 fertőzöttet tartottak nyilván. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink