Az emberiség csaknem fele rosszul alszik

Az alvásproblémák globális méreteket öltenek, a világ népességének csaknem fele veszélyeztetett – hívta fel a figyelmet az Alvás Világnapján az Alvásorvosok Világszövetsége.

Egyre többet próbálunk ébren maradni az alvás rovására, és ennek súlyos következményei lehetnek a mindennapi munkavégzésre és az életminőségre vonatkozóan. Ezt a megállapítást megerősítették a magyarországi szakemberek is azon az ötven ország kutatóit és szomnológusait vendégül látó alváskonferencián, amelyet a World Sleep Day alkalmából rendeztek Budapesten – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

Az éjszakai pihentető alvás hiánya jelentős életminőségromláshoz vezet, számos betegség kiváltója, ugyanakkor a következménye is lehet. A legtöbb alvászavar megelőzhető és kezelhető, mégis az érintettek kevesebb, mint egyharmada tudja és/vagy ismeri be, hogy alvászavarral él. Az alvásproblémák globális méreteket öltenek, a világ népességének 45 %-ára kiterjedően veszélyeztetik az emberek mindennapjait és rövidítik meg az életüket. A nappali éberség lanyhulása csökkenti a figyelmet, a koncentráló képességet, és megnöveli a balesetek kockázatát az autóvezetés közben. A WHO 2017-től tervezi az alvás önálló diszciplinává nyilvánítását, amely nemcsak tudományos, hanem gyakorlati téren is előtérbe fogja állítani ennek az alapvető életfunkciónak a jelentőségét.
Magyarországon is több intézkedés várható, ennek része a már bevezetett háziorvosi alvásminősítés a jogosítvány meghosszabbításakor. A szomnológus szakma hazai képviselői a foglakozásegészségügyi vizsgálatokon belül is kötelezően megjelenítenék az alvásminőség-méréseket.

hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...