hirdetés

 

Az élősködő kiöli áldozatából a félelmet

Nem fél többé a macskától a toxoplazmával fertőzött egér, még azután sem, hogy meggyógyult. Az egysejtű élősködő tehát maradandó agyi elváltozást okozhat - derült ki amerikai kutatók kísérleteiből.

Az egér születésétől fogva retteg a macskától, ám ha a Toxoplasma gondii nevű parazita megfertőzi, elveszíti a vele született félelmet - ezt eddig is tudták a kutatók. Új fejlemény azonban, hogy ez a viselkedési zavar akkor is megmarad, ha a kórokozó már eltűnt az állat szervezetéből - írta a BBC hírportálja a PLoS ONE című szaklapban ismertetett kísérletről.

A kaliforniai Berkeley egyetem Wendy Ingram vezette kutatócsoportja azt vizsgálta meg, hogy reagálnak az egerek a hiúz vizeletére. A macskafélék jellemzően a vizeletükkel jelölik meg a területüket, ezek a nyomok pedig segítenek az egereknek, hogy ne tévedjenek olyan vidékre, ahol ragadozók ólálkodhatnak. Azok az állatok, amelyeket nem fertőztek meg toxoplazmával, irtózva fordultak el, mikor a hiúzszagot megérezték, a fertőzöttek ellenben zavartalanul sétáltak át a vizelettel jelölt teszthelyen.

"Figyelemre méltó, hogy az egerek viselkedésének gyökeres megváltozását akkor is tapasztaltuk, amikor az élősködőt nagyrészt vagy teljesen kiirtottuk a szervezetükből. Egy múló fertőzés feltehetően maradandó változást okozott a gazdaszervezetben, ennek pedig a fertőző betegségek kutatása szempontjából óriási jelentősége lehet" - hangsúlyozta Ingram.

A rágcsálók általában úgy kapják el az élősködő okozta betegséget, a toxoplazmózist, hogy toxoplazmát tartalmazó macskaürüléket fogyasztanak. Testükbe kerülve a parazita minden szervükbe, az agyukba is beférkőzik.

A fertőzés emberre is veszélyes, becslések szerint az Egyesült Államokban évente mintegy 350 ezren kapják el a toxoplazmózist, amely várandósság alatt súlyos szövődményeket, vetélést is okozhat. Az állapotos nőket régóta intik arra, hogy ne nyúljanak a macskaalomhoz, mert az egysejtű az ürülékkel terjed. A macskatartó kismamák toxolpazma-szűrésen vehetnek részt, amely kimutatja, van-e vérükben ellenanyag, azaz átestek-e már a fertőzésen. A kórokozó a várandósok mellett azokat is veszélyezteti, akiknek meggyengült az immunrendszerük.

Korábban a kutatók már a személyiségzavaros betegek - például skizofréniások - hangulatingadozásaival is összefüggésbe hozták az említett parazitát.

"Akinek baktériumfertőzése van, jellemzően orvoshoz megy, antibiotikumot kap és a fertőzés elmúltával azt várja, minden tünet megszűnjön. Kísérletünk azt bizonyította, hogy a parazita semmilyen szemmel látható kárt nem okozott, az egér idegrendszerében mégis jelentős és maradandó változás történt" - magyarázta a kutatás vezetője.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...