Az egyetlen turista

Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba

A nagy utazás, a nagy cél, a nagy veszély és a nagy hős: ez mind elveszett a kortárs (posztmodern) irodalomban, állítja az elmélet. Andrzej Stasiuk könyve éppen ezt hódítja vissza – ami veszendő.
Nagy utazása – hiszen nem regényt ír, hanem véletlenszerű, lazán összefűzött, rendszertelen kilométereiről számol be bizonyos értelemben iránytűként is használható útikönyvében – Kelet-Európába vezet. Olyan világrészbe, amelynek megkérdőjelezett létjogosultságát – ha nem is történelmileg, de földrajzilag mindenképp – visszaperli. Kopott, lassan olvashatatlanná váló térképe segítségével a szerző hét éven át szeli keresztülkasul mindazokat a helyeket, ahol ő az egyetlen turista. Nem történelmi emlékek, építészeti remekművek, kulturális örökségek vagy akár földrajzi-természeti csodák után kutat, hanem olyan helyeken fordul meg, ahol semmi látnivaló sincs, ahol senkinek nem lenne oka akár egyetlen pillanatra is megállni, kitekinteni a vonatablakon vagy kiszállni autójából. Erre a világra – falvakra, tanyákra, poros kisvárosokra – senkinek sincs szüksége azokon kívül, akik lakják. Ahol a múlt valami zavaros törmelék, a jövő egyáltalán el sem tud kezdődni, a jelen pedig önmagáért való: saját létének nem tesz fel kérdéseket és nem töpreng küldetésén. A létezés pereme ez, a periféria, félbemaradt vagy alig elkezdődött világok, éppen csak vázlat. A bomlás és a széthullás színterei. Valami állandó ideiglenesség, örök bizonytalanság. Fülledt nyomor, balkáni idő és balkáni kupleráj. Ahol a világ még nincs tökéletesre berendezve: Moldovától Albániáig, Lengyelországtól Magyarországon át Románia legdélibb csücskéig, Babadagig.