hirdetés

Az EDDSZ is sztrájktárgyalást kezdeményezett

A Cser Ágnes nevével jelzett egészségügyi szakszervezet is kezdeményezte a korábbi tárgyalásai felélesztését, miután a Független Egészségügyi Szakszervezet közölte, hogy sztrájktárgyalással kívánja előmozdítani a szakdolgozók bérének emelését, írja a Népszava.

Szerdán elküldte a sztrájktárgyalást kezdeményező levelét a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Orbán Viktor miniszterelnöknek – tudta meg a Népszava. A szervezet tagsága szerint elfogadhatatlan, hogy a szakdolgozók bérét nem idén januártól, hanem csak júliustól és jövő év márciusától emelik.

Miután a FESZ a múlt hét végén nyilvánosságra hozta e sztrájktárgyalási szándékát, megkérdezték Cser Ágnest a másik egészségügyi szakszervezet elnökét hol tart az ő, még 2004-ben elindított sztrájktárgyalási sorozatuk? Fenntartják-e jelenleg is ezt a kezdeményezésüket? Kérdésükre a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke írásban azt válaszolta: a sztrájktárgyalásukat 2020. 03.16-án a Covid-19 pandémiára figyelemmel felfüggesztették, de most kérik a folytatását a miniszterelnöktől és a belügyminisztertől. Arra a kérdésünkre, hogy most mik a követeléseik, az MSZ-EDDSZ elnöke azt írta: „Mi nem a nyilvánosságnak írjuk a leveleinket, hanem az illetékeseknek, melyről a tagjainkat és tisztségviselőinket érdemben tájékoztatjuk országosan.”

A lap január 23-án érdeklődött Cser Ágnesnél, és ugyanezen a napon kapta meg a Belügyminisztérium a MSZ EDDSZ és a vele korábban is együttműködő Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) sztrájktárgyalás folytatását kezdeményező levelét. Ezt a belügyi tárca sajtóosztálya is megerősítette, hozzátéve: a Belügyminisztérium folyamatosan egyeztet az egészségügyi szakmai kamarákkal, az ágazati szakszervezetekkel.

Dr. Berki Erzsébet munkakapcsolati szakértő szerint a sztrájktárgyalást valamennyi kezdeményezővel külön kell egyeztetnie a kormánynak. A sztrájktárgyalást kérő levél után öt napon belül ki kell jelölni a kormányzatot képviselő tárgyalódelegációt, melynek tagjai között ott kell lennie a miniszter képviselőjének, s bérkövetelésnél jó, ha ott ül a pénzügyi tárca képviselője is. 

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...