„Az áttörés” Budapesten

Klimt, Schiele, Kokoschka a Várban

Az úgy volt, hogy magyar és osztrák intézmények közösen rendeztek Bécsben egy csodálatos kiállítást, pazar helyszínen, a Harrach Palotában, „Az áttörés’ címmel. Okos emberek értő, szorgos kézzel három emeletet megtöltő, gazdag anyagot gyűjtöttek össze arról, hogyan vált Bécs és Budapest provinciális, periférián létező lakhelyből európai fővárossá az 1873 és 1920 közötti időszakban, amit a történelemkönyvekből a dualizmus korszakaként ismerünk.

A kezdő esztendő tehát 1873: Bécs világkiállítást rendez, Pest, Buda és Óbuda egyesül, s megélénkülnek a két város áramkörei, dokumentálhatóan hat egymásra a két feltörekvő metropolis a várostervezésben, irodalomban, zenében, festészetben. Ezt mutatta be a nagyszabású bécsi tárlat – az ide-oda ingázó művészek kapcsolatait, az egymásnak átadott kezdeményezéseket és gondolatokat, az összekapcsolódó lendületet. Soha jobb országimázst: a bécsi publikum lehetőséget kapott arra, hogy megpillantsa a szellemi, kulturális rokont a századvégi Budapestben – és tömegek voltak kíváncsiak erre a közös hagyatékra. Ránk.

Ez a nagylélegzetű kiállítás látogatott el most Budapestre, kicsit átdolgozott hangsúlyokkal, visszafogottabb magyar, viszont bővített osztrák anyaggal, hogy lássuk végre mi is ezeket a közös, büszke gyökereket (azután a tárlat a tervek szerint a szentpétervári Ermitázs felé veszi az irányt). A szűkös hírverésből, a plakátokról mindez nemigen derül ki. Ezen felül a grandiózus kiállítás anyagát – nagyjából emeletenkénti bontásban – három külön látogatható tárlatra szedték szét, az alcímek pedig hangzatosak, de pontatlanok, és nem utalnak a lényegre, az átfogó koncepcióra. Mese nincs: jegyet kell venni mindháromra, s nem marad le az ember egy sor érdekességről, belső összefüggésről, utalásról.