hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az átalakítás legfontosabb pillére az alapellátás átszervezése

Kásler Miklós az M1 Híradójának elmondta: nemcsak jövőre, hanem a következő két évben is adnának plusztámogatást az alapellátóknak.

A kormány most jelentős segítséget ad a mintegy hatezer háziorvosnak, hiszen a jövőre tervezett 140 milliárdon felül csaknem 72 milliárd forintot ad a praxisoknak. Vagyis, a szakorvosok, szakápolók után a háziorvosok bére is emelkedik.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az M1 Híradójának elmondta: a tervek szerint nemcsak jövőre, hanem a következő két évben is szeretnének plusztámogatást adni a háziorvosoknak, a házi gyermekorvosoknak, a vegyes praxisokban dolgozóknak, az alapellátásban dolgozó fogorvosoknak és a szakdolgozóknak.

Az egészségügy teljes átalakításának egyik legfontosabb pillére az alapellátás átszervezése. Erre a célra a kormány, tegnap megjelent határozata szerint, 71,5 milliárd forint támogatást nyújt. Varga Mihály pénzügyminiszterrel azon dolgozunk, hogy ennek a költségvetési forrása 2022-ben és 2023-ban is rendelkezésre álljon – mondta Kásler Miklós.

(forrás: Híradó Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés